2p

Január 19-től Sütő Emese tölti be a Deluxe.hu Magazin főszerkesztői posztját. A Kajári Zsófiát váltó szakember három éve dolgozik a portál szerkesztőjeként.

Új főszerkesztőt neveztek ki az Mcorp Média Kft. által kiadott Deluxe.hu Magazin élére. A portál új vezetője Sütő Emese, aki 2006-tól dolgozik az oldal szerkesztőjeként, a távozó Kajári Zsófiát váltja a posztján.

Sütő Emese egyetemi tanulmányait Rómában irodalom és idegen nyelvek szakon kezdte, később Magyarországon szerzett kommunikációs főiskolai diplomát. Pályafutása elején szabadúszó újságíró volt, két évig az Amnesty International online hírlevelét szerkesztette, majd egy bulvárlapnál dolgozott, előbb újságíróként, a későbbiekben pedig megbízott főszerkesztőként.

Az angolul, olaszul és románul folyékonyan, németül alapszinten beszélő szakember a jövőben a portál és a hazai luxusbrandek közötti kapcsolatot is erősíteni kívánja. A Deluxe.hu (illetve a hozzá tartozó aloldalak, így a Poker.deluxe.hu és a Car.deluxe.hu) piacvezetőnek számít a prémium kategóriás online életmód magazinok között.

A távozó főszerkesztő Kajári Zsófia a Nők Lapja Konyha felelős szerkesztője lett. Tavasztól havi rendszerességgel megjelenő nyomtatott lap témája nem ismeretlen az újságíró számára, Deluxe.hu életmódmagazin főszerkesztői posztját megelőzően öt évig a Gusto gasztronómiai magazinnál újságíróként és szerkesztőként dolgozott. Ezen idő alatt a Receptklub, valamint a TV Paprika magazinok szerkesztésében is részt vett.

További karrierhíreket Egyről a kettőre rovatunkban olvashatnak. 

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!