2p

A veszélyes hulladékok az üzemi gyűjtőhelyen legfeljebb egy évig tárolhatók, az erre a célra létesített átmeneti tároló telepen is csak három évig - fogalmazza meg a veszélyes hulladékokra vonatkozó 98/2001 (VI. 15.) kormányrendelet.

A rendelet jövő év január 1-jén lép hatályba, de rendelkezéseinek alkalmazására már most fel kell készülniük a cégeknek.

Az átmeneti tárolótelepek üzemeltetőinek a harmadik év letelte előtt gondoskodniuk kell az ártalmatlanításról, hasznosításról. Minden veszélyes hulladékot eredményező tevékenységről anyagmérleget kell készíteni. Ez tartalmazza a termelési technológiába bekerülő anyagok mennyiségét, összetételét. A mérleg utal a keletkező termékek, illetve a veszélyes hulladékok mennyiségére, összetételére.

A veszélyes hulladékokat közvetlenül a keletkezés helyén a környezetszennyezést kizáró módon, a munkahelyi gyűjtőhelyen lehet elhelyezni. Ha a veszélyes hulladékot nem közvetlenül a munkahelyi gyűjtőhelyről adják át a kezelőnek, akkor a telephelyen üzemi gyűjtőhelyet kell létesíteni. Itt a veszélyes hulladék legfeljebb egy évig tárolható.

A veszélyes hulladékok szállítása, begyűjtése a rendelet szerint csak a Környezet és Természetvédelmi Főfelügyelőség tevékenységi engedélyével végezhető. A szállító, illetve a begyűjtő csak olyan veszélyes hulladékokkal foglalkozhat, amelyre az engedély feljogosítja. Ha a kezelő a szállított veszélyes hulladékot nem veszi át, azt a szállítónak a termelőhöz vissza kell juttatnia.

Amennyiben a termelő a hulladékot nem fogadja vissza, az illetékes környezetvédelmi felügyelőség a szállító kérésére köteles azonnal intézkedni. Hulladékkezelést az a gazdálkodó szervezet, vagy külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe végezhet, amely rendelkezik többek között az adott tevékenységre vonatkozó környezetvédelmi és további hatósági engedélyekkel. Az engedéllyel rendelkező hulladékkezelőket az illetékes környezetvédelmi felügyelőség az engedély kiadásával egyidejűleg nyilvántartásba veszi.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!