2p

Tulik Ágnes a BAT Hungary új vállalati kommunikációs és CSR vezetője. A szakember széles körű szakmai tapasztalattal rendelkezik, korábban sajtószóvivőként és kommunikációs tanácsadóként is dolgozott.

Tulik Ágnes

Tulik Ágnes az ELTE magyar–művelődésszervező szakával párhuzamosan a JATE Budapesti Média Intézetében újságíró–sportriporteri végzettséget szerzett, majd a Budapesti Gazdasági Főiskolán nemzetközi kommunikációt tanult Public Relations szakirányon.

Pályafutását médiumoknál és kisebb ügynökségeknél kezdte, majd a BÁV Bizományi Kereskedelmi és Záloghitel Zrt.-nél marketingkommunikációs főmunkatársként dolgozott. Az ezt követő években a Pricomm Kommunikációs ügynökségnél volt tanácsadó, majd vezető tanácsadó, ahol egyik ügyfelének – a Centrum Parkolási Társaságnak – 3 évig a tanácsadói szerepkör mellett megbízott sajtószóvivőként is dolgozott.

Karrierje következő fontos állomása a McCann Erickson Budapest Reklámügynökség volt, ahol a PR csapatot vezette, később pedig a Provident Financial külső kommunikációs főosztály-vezetője lett. Tulik Ágnes most a British American Tobacco csapatához csatlakozott, mint vállalati kommunikációs és CSR vezető.

Hivatásához méltóan, kedvenc hobbija a magyar nyelv ápolása, amely kapcsán korábban Kazinczy-díjat is kapott. Szabadidejét szívesen tölti sportolással.

További karrier híreket Egyről a kettőre rovatunkban olvashatnak. 

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!