2p

2010. január 1-vel új vezérigazgatót neveztek ki a piacvezető British American Tobacco (BAT) Hungary élére. Octavian Dascalescu, a magyarul kitűnően beszélő, román származású szakember Emil Moskofiant váltja a vállalat élén, aki 14 hónapig töltötte be ezt a posztot.

Octavian Dascalescu

Octavian Dascalescu (39) BAT-on belüli karrierjét a romániai leányvállalatnál kezdte 1997-ben. Eddigi pályafutása alatt több nemzetközi pozíciót is betöltött, többek között két évig dolgozott a BAT londoni központjában. Az új vezérigazgató Magyarországra érkezése előtt a BAT oroszországi leányvállalatánál dolgozott először, mint kereskedelmi marketing és disztribúciós vezető, majd 2007 augusztusa óta mint a vállalat teljes marketing tevékenységért felelős igazgató.

Octavian Dascalescu Erdélyben született és a mai napig kitűnően beszél magyarul. Feleségével és gyermekével érkezett Magyarországra.

Kinevezését kommentálva Octavian Dascalescu elmondta, hogy több okból is nagy örömmel érkeztem Magyarországra. Egyrészt a Magyarországon piacvezető BAT Hungaryról a vállalatcsoporton belül is köztudott, hogy kivételesen profi disztribúciós csapattal és igen tehetséges, fiatal szakembergárdával rendelkezik, termékeink pedig közkedveltek a dohányosok körében. A vállalatban rejlő képességek elismerése az is, hogy szakigazgatóink és jómagam a magyar piac mellett az osztrák BAT csapat vezetésére is megbízást kaptunk. De személyesebb okom is van az örömre, hiszen mind Magyarország, mind pedig Ausztria közel áll a szívemhez: lenyűgöz a két ország történelme, kultúrája, szeretem az itt élő embereket és az itt található gyönyörű helyeket. Már nagyon régóta évente ellátogatok ide turistaként. És most, hogy itt dolgozom, a családommal együtt megszakítás nélkül élvezhetjük ennek a két csodálatos országnak a vendégszeretetét.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!