2p

2012. július 1-jétől Petr Kovarik veszi át a Borsodi Sörgyár ügyvezető igazgatói feladatait. Tőtös Zsolt, korábbi cégvezető úgy döntött, hogy elhagyja a vállalatot személyes tervei megvalósítása érdekében.

Petr Kovarik

Petr Kovarik 2011 novemberében csatlakozott a Borsodi Sörgyár menedzsmentjéhez Key Account igazgatóként. "Nagy kihívást jelent ez a kinevezés, és minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy a cégvezetés által korábban elindított folyamatokat továbbvigyem, és biztosítsam ezzel a vállalat sikereit a jövőben. Köszönettel tartozunk Tőtös Zsoltnak, aki az elmúlt években új alapokra helyezte a vállalatot, folytatjuk az általa kijelölt utat” – nyilatkozta Petr Kovarik.

Petr Kovarik közel 20 év tapasztalattal rendelkezik a söriparban, korábban a Pivovary Staropramen Sörgyárban, Prágában töltött be különböző pozíciókat. 1994-ben labor technológusként kezdte karrierjét, majd gyárigazgatóként, később logisztikai igazgatóként dolgozott. A Pivovary Staropramen kereskedelmi csapatában folytatta karrierjét 2005-ben, ahol egy év múlva on-trade kereskedelmi igazgatóvá nevezték ki. Feladatai 2010-től a szlovák piac irányításával egészültek ki.

A Borsodi Sörgyárban eltöltött néhány hónap alatt a kereskedelmi csapat nagyszerű eredményeket ért el. Petr Kovarik jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a StarBev csoporton belül sikeres vállalat épülhetett fel Csehországban és Magyarországon is.

Petr Kovarik a Kémiai Technológiai Intézetben végzett, kémiai és biomérnöki mesterszakos diplomával rendelkezik. Emellett a Sheffield Hallam Egyetemen MBA (Master of Business Administration) diplomát szerzett.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!