Új vezető a Groupama Biztosító Zrt. élén


Június 1-jétől Nagy Szabolcs Erik a Groupama Biztosító vezérigazgatója, aki François Maresquiert váltja ezen a poszton. Kinevezését követően az új vezérigazgató tovább folytatja a Groupama magyarországi, valamint közép- és kelet-európai fejlesztési stratégiáját.

Nagy Szabolcs Erik

Nagy Szabolcs Erik 2006 tavaszán érkezett a Groupama Csoporthoz, ahol stratégiai kérdésekkel és akvizícióval foglalkozott. Nevéhez fűződik például egy görög biztosítótársaság sikeres akvizíciója is.

Nagy Szabolcs Erik (40) orvosi és közgazdász diplomával rendelkezik. Tanulmányait a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, valamint az Egyesült Államokban, a Chicagoi Üzleti Egyetemen (The University of Chicago Graduate School of Business, MBA) végezte. Három évig a McKinsey budapesti irodájában dolgozott vezetői tanácsadóként, majd öt éven keresztül a Magyar-Amerikai Vállalkozási Alap befektetési igazgatója volt - munkája során rálátást nyert a hazai kis- és középvállalkozások helyzetére, működésére is.

François Maresquiert a Groupama Csoport 2003-ban nevezte ki a magyar leányvállalat élére, és több éves munkája eredményeként olyan stabil, növekvő hazai biztosítótársaságot hagy hátra, amellyel szemben teljes a Groupama Csoport bizalma. A távozás a vezérigazgató személyes döntése volt, karrierjében új kihívások elé néz, és továbbra is Magyarországon marad.

További karrier híreket Egyről kettőre rovatunkban olvashatnak.

Menedzsment Fórum


Olvasta már?



hirdetés
hirdetés
elrejt
 
.