2p

A Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. igazgatósága Faragó Csabát választotta az igazgatóság elnökévé, a felügyelőbizottság pedig Kovács Árpádot választotta a testület elnökévé - közölte a társaság.

Az MVM július 30-i rendkívüli közgyűlése visszahívta a vezető testületek tagjait, egyben megválasztotta az új tisztségviselőket. Az igazgatóság tagjai lettek Faragó Csaba, Baji Csaba, Hamvas István, Németh Lászlóné, Molnár Zoltán, Murányi Ernő, Rozgonyi Árpád. Az új felügyelő bizottság tagjai pedig: Kovács Árpád, Virág Miklós, Kovács Márta Judit, Dr. Szalai Krisztina.

A közgyűlés Baji Csabát, az MVM Igazgatóságának tagját a társaság vezérigazgatójává nevezte ki. A közgyűlést követő időszakban a társaság újonnan megválasztott vezető testületei is ülést tartottak. Az MVM Zrt. igazgatósága a tagjai közül a testület elnökévé választotta Faragó Csabát, aki 54 éves, címzetes egyetemi docens, gépészmérnöki és külgazdasági szakmérnöki diplomával rendelkezik. Korábban az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója volt. Az utóbbi években az MKB Bankban elnöki tanácsadóként, az OTP Banknál pedig a szerbiai és a horvátországi leányvállalatnál igazgatósági tagként tevékenykedett.

Az MVM Zrt. felügyelőbizottsága is megtartotta alakuló ülését, amelyen tagjai sorából Kovács Árpádot a testület elnökévé választotta. Az új elnök pályáját tervezőmérnökként kezdte. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. igazgatóságának elnökeként tevékenykedett, majd tavaly év végéig az Állami Számvevőszék elnöke volt.

További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!