2p

Húsz darab Airbus A350 típusú repülőgép megvásárlásáról írt alá szerződést a US Airways Group légitársaság. A vállalat már májusban kinyilvánította ebbéli szándékát, most azonban - a nemzetközi terjeszkedést elősegítendő - ténylegesen sor került a rendelésre. Az első gépek 2011-ben fognak befutni a céghez, a huszadik pedig várhatóan 2014-ben fog csatasorba állni.

Doug Parker, a két amerikai vállalat fúziója nyomán nemrég létrejött légitársaság elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a cég átalakításakor tudták, hogy szükség lesz egy új repülőgépre, ami "vele együtt növekedhet". Mivel a társaság egyébként is Airbus-flottát örökölt két anyavállalatától, a tapasztalatok és a gyártó iránti bizalom miatt az A350-esre esett az illetékesek választása. Természetesen a gazdaságosság, a hatótávolság és a kényelem is szerepet játszott a kiválasztásnál, s nem volt utolsó szempont azt sem, hogy a légicég személyzete már ismeri az alkalmazott technológiákat - derül ki az Airbus sajtóközleményéből.

"A US Airways az első légitársaság, amely A350-est vásárol tőlünk" - nyilatkozta Gustav Humbert, az Airbus elnök-vezérigazgatója. "A repülőgépet a légitársaságok közvetlen igényeire reagálva fejlesztettük ki, ügyelve a takarékosságra, a hatékonyságra és a nagy hatótávolságra" - tette hozzá.

A US Airways-zel együtt immár 11 vevő összesen 155 darab A350-est rendelt az európai gyártótól annak októberi piacra dobása óta. Az első gépet az Airbus 2010-ben fogja leszállítani.

Az Airbus A350 (látványterv)

Kapcsolódó anyagok:
14 milliár dollárért adott el repülőket Dubaiban az Airbus Az ILFC is Airbusok mellett döntött További 59 gépet adott el az Airbus

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!