2p

A hétvégén visszatértek a főváros közlekedésébe a Combino-villamosok, amelyekből hétfőn újabb három darabot állítanak forgalomba. A járművek korábban meghibásodtak, szeptember közepén pedig azért vonták ki azokat teljes egészében a forgalomból, mert féltek, hogy a zavargások célpontjaivá válnak.

Szombaton üzemkezdettől ismét menetrendszerűen szállítanak utasokat a Combinók a Nagykörúton. Aba Botond, a BKV ZRt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a gyártó Siemens eddig 20 Combinót szállított le a megrendelt 40-ből.

Jövő héten újabb Combinók debütálnak

A már Budapesten lévő villamosok közül 12-nek van hatósági vizsgája, közülük szombattól hat szállít utasokat, 3-3 a 4-es és a 6-os villamos vonalán. Hétfőtől további három, a következő héttől pedig újabb három villamos áll majd forgalomba.

A vezérigazgató szerint egyelőre nincs több olyan járművezetőjük, aki vezethetné ezeket a villamosokat. Emiatt forgalomba állításuk függ attól is, hányan tudnak levizsgázni vezetésükre.

Féltették a Combinókat

Mint ismert, a korábban sorozatosan kisebb meghibásodásokat produkáló villamosokat szeptember 6-tól csupán az esti, kora éjjeli órákban járatták. Donáth Zoltán, a BKV ZRt. vezérigazgató-helyettese akkor úgy fogalmazott: reményei szerint a "felfokozott hangulat" október elejére lecsillapodik majd, így akkor már biztonságosabb körülmények között futhatnak a járművek. A Combinókat végül a zavargások idején teljes egészében kivonták a forgalomból, attól tartottak ugyanis, hogy politikai indíttatású támadás éri majd őket. Az üzemszünet ideje alatt a Siemens egyébként kicserélte a villamosok hajtóművét.

Donáth korábban közölte: a Combinók meghibásodási aránya kisebb, mint az érintett vonalon futó hagyományos villamosaiké. A mostani hétvégén egyébként nem érkezett hír újabb meghibásodásokról, a Combinók tapasztalataink szerint is problémamentesen jártak.

Éltek a kötbérrel

A vezérigazgató-helyettes korábban azt is közölte: a BKV a még a nyáron jelentkező problémák miatt már benyújtotta kötbérigényét a Siemens felé, amely a közlekedési cégnek járó összeget ki is fizeti. A társaság a járművek árának 0,05 százalékos kötbérét követelheti, ez villamosonként 1300 eurót jelent egy napra vetítve. Az üzemképesség nem teljesítéséért járó összesített kötbér a szerződéses ár maximum 15 százaléka lehet.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!