3p

Újabb ügyben hallgatták ki gyanúsítottként Kocsis Istvánt, a BKV és az MVM volt vezérigazgatóját.

Az MTI megkeresésére Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője csütörtökön azt közölte: a múlt héten valóban gyanúsítottként hallgatták ki K. Istvánt, bizonyos szerződésekhez kapcsolódóan, hűtlen kezelés miatt. A BRFK szóvivője hangsúlyozta: ezt az esetet a nagy "BKV-ügyként" elhíresült esettől elkülönítetten kezelik.

Csütörtök délután az Index számolt be arról, hogy az MVM-es ügyek mellett BKV-s eljárásban is gyanúsítottá vált múlt hét pénteken Kocsis István, a BKV volt vezérigazgatója. Mint emlékeztettek, Kocsis István két szerződéssel kapcsolatban lehet érintett, amelyet két offshore céggel (Dandy Trading és Everest Capital) kötött a devizapiaci változások hatásainak elemzésére és a BKV hitelfelvételi lehetőségeinek felmérésére.

Mint kiemelték, az ügyet az Index 2009 február-márciusi cikksorozata indította el, amelyben a gyanús szerződésekről számoltak be, majd ennek nyomán egy Svájcban élő kommentelőjük feljelentést tett, így az ügy nyomozással, illetve a BKV-nál belső ellenőrzéssel folytatódott. Ebbe a "gyanús szerződéscsomagba" tartozott a Dandy Trading, az Everest Capital, a Force Motrice, a Fazeno Bt. - írta az Index, hozzátéve: tudomásuk szerint most is ezen szerződéseket vizsgálja a rendőrség. Az Index szerint ezek voltak az első BKV-s ügyek, amelyekben három éve nyomozás indult, és még mindig nem zárultak le.

Kocsis Istvánt 2011. augusztus 16-án hallgatták ki különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. (Kocsis István, aki 2006 és 2008 között a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója volt, a rendőrség szerint a két, terhére rótt ügylettel az MVM-nek legalább kétmilliárd forint kárt okozott.) A Főpolgármesteri Hivatal tavaly szeptember 4-én jelentette be, hogy Kocsis István közös megegyezéssel távozik a BKV vezérigazgatói posztjáról.

Január 23-án szintén az Index számolt be arról, hogy a rendőrség házkutatást tartott a BKV székházában. A hírportál értesülése szerint a nyomozók elsősorban Kocsis István volt vezérigazgató és Olti Ferenc volt vezérigazgató-helyettes, valamint két további BKV-vezető anyagaira voltak kíváncsiak.

Az Index akkor azt írta: Kocsis István még frissen kinevezett BKV-vezérigazgatóként mások mellett két offshore céggel is "furcsa szerződést" kötött 2008 végén. A ciprusi Dandy Trading Ltd.-vel a devizapiaci változások hatásainak elemzésére 78.500 euróért, a svájci székhelyű Everest Capital S.A.-val pedig a BKV hitelfelvételi lehetőségeinek felmérésére (a pénzügyi válság tükrében) 81.900 euróért szerződött a társaság.

Az MTI megkeresésére a BKV akkor azt közölte: a BRFK gazdaságvédelmi osztálya hat szerződéssel kapcsolatban kért információkat.

Az MTI Hírcentrum április 13-án értesült arról, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés miatt vádemelést javasolt Kocsis István és több, az MVM-mel korábban kapcsolatban álló vállalkozó, így Kapolyi László volt szocialista országgyűlési képviselő ellen is.

Mint az m1 Híradójában elhangzott: a nyomozásban érintett Szász András is, aki a Horn-kormánynak titkosszolgálati lehallgató berendezéseket szállított. Az NNI hét ember ellen javasolt vádemelést bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Köztük van Kocsis István, a Magyar Villamos Művek és Kovács József, a Paksi Atomerőmű korábbi vezérigazgatója. Az NNI szerint több mint 15 milliárd forinttal károsították meg a villamos műveket - hangzott el a Híradóban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!