2p

Adócsalás miatt nyomoz a spanyol rendőrség Luka Modric, a horvát labdarúgó-válogatott csapatkapitánya és a Real Madrid játékosa után - közölte az El Mundo című spanyol lap.

A gyanú szerint Modric a feleségével, Vanjával Luxemburgban alapított céget, hogy elkerülje az adózást Spanyolországban. A horvát játékos a reklámszerződésekből befolyó bevételeit ide irányította át. Míg Luxemburgban a jövedelemadó 1 százalék, addig Spanyolországban a bevételei után 30 százalékot kellett volna adóznia a futballistának.

Az adóhivatal még januárban rendelt el vizsgálatot a Real Madrid horvát játékosa ellen, mert gyanús volt számukra Modric 2012-től 2014-ig leadott adóbevallása, amelyben nem szerepeltek a reklámszerződésekből befolyt összegek.
 
Ők a legjobban kereső sportolók 

A spanyol lap szerint Modric a céget a luxemburgi Atoz Tax Advisers adótanácsadó vállalat javaslatára hozta létre, amelyben felesége "A kategóriás" menedzser. A családi vállalkozásban egyébként Modric az egyetlen részvényes. A cég 3,6 millió eurós tőkével indult, ugyanakkor 2014-re ez az összeg elérte a 6 millió eurót. A vállalkozásnak később a Real Madrid is évente 1,5 millió eurót utalt át.

Luka Modric kedden nem volt elérhető az újságírók számára, klubja szóvivője pedig nem akart nyilatkozni az ügyben. A brit EIC médiakonzorcium szerint a horvát futballistának Nagy-Britanniában is problémái akadtak az adófizetéssel: 2015 szeptemberében 500 ezer euró adóhátralék befizetésére kötelezték a hatóságok, arra az időszakra, amikor a londoni Tottenham játékosa volt (2009 és 2010 között).

Az El Mundo oknyomozó riportja szerint adócsalás miatt a királyi gárda játékosai, Cristiano Ronaldo és Fabio Coentrao, valamint korábbi vezetőedzője, José Mourinho ellen is nyomoz a rendőrség.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!