3p

Több év komoly vesztesége után a Raiffeisen Bank ismét profitot ért el, a 2015 évi nyereség 8 milliárd forint lett, derült ki a bank szerdai sajtótájékoztatóján.

A banki elszámolások kifutása után a mögöttünk hagyott évben immár nem volt olyan rendkívüli tétel, amely veszteségbe taszította volna a bankot. Így a Raiffeisen Bank ismét nyereséges lett, 2015-ben nettó 8 milliárd forint profitot ért el. Heinz Wiedner, a bank vezérigazgatója szerint ez fontos fordulópont volt, hiszen a magyar piacon még mindig számos olyan pénzintézet van, amely nem tudott nyereséget felmutatni.

A vezérigazgató szerint a pozitív eredmények hátterében az elszámolás lezárása mellett az alacsonyabb kockázati költségek állnak.  A portfólió-tisztítási stratégiának köszönhetően a nem teljesítő hitelek (NPL) összege 43 százalékkal mérséklődött, 175 milliárd forint értékben. Az ügyfelekhez kihelyezett hitelállomány csökkenése jelentős részben az NPL állomány megtisztításának köszönhető, így 2015 végén a hitelállomány 21 százaléka tartozott a nem teljesítő kategóriába. Mint azt Ralf Cymanek elmondta, az átlagos szinthez képest a lakossági állománynál sem sokkal rosszabb a helyzet. Ennél alacsonyabb szinten egyébként utoljára 2010-ben állt a Raiffeisen NPL állománya, ami látványos javulást jelent.

A 8 milliárdos nyereséget úgy sikerült elérni, hogy a bank működési bevétele - a fent jelzett okok miatt - 10 milliárddal visszaesett. Ugyanakkor a költségcsökkentő lépéseknek köszönhetően az idei évben a működési költségek alacsonyabb bázisról indulnak.

Heinz Wiedner elmondta, hogy a bank minden jogszabályi előírásnak megfelel a tőkekövetelményeket tekintve, a bank helyzete nagyon stabil.  A hitel-betét arány számottevően változott, tavaly 82 százalékot ért el, ennek hátterében is részben az állomány leépítése áll, de a betéti állomány is növekedett. A porfólió-tisztítás hatása a bank piaci részesedésére is hatással volt, amely a tavalyi évben csökkent. Ugyanakkor a Raiffeisen által legfontosabbnak tartott szegmensben, a vállalatiban meg tudták tartani a 11 százalék feletti piaci részesedésüket.

Az NPL állomány javulás hátterében több tényező áll, így az elszámolás mellett a MARK-nak értékesített portfóliók, az egyéb ügyfelek esetében (részben önkormányzati kintlevőségek) az ÁKK törlesztése okozott jelentős csökkenést. Ugyanakkor a bank vezetői azt hangsúlyozták, hogy a jövőben is aktív szerepet kívánnak játszani a hitelpiacon. Ez már a tavalyi évben is így történt, az aktív portfólió leépítés mellett az állomány csökkenése kisebb mértékű volt, miután mind a nagyvállalati, mind a kkv szektorban növelni tudták az új kihelyezéseket.

Kementzey Ferenc, a vállalati üzletág vezetője azt hangsúlyozta, hogy ebben a szegmensben a Raiffeisen továbbra is az egyik legerősebb magyarországi szereplő. Mind a treasury, mint az exportfinanszírozást tekintve piacvezetők voltak tavaly, és az MNB Növekedési Hitelprogramjában is sikeresen vettek részt, hiszen a második fázisban is 137 milliárd forint leszerződött állománnyal rendelkeznek.

A bank vezetői a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozták, hogy a jövőben nem terveznek komoly változásokat, továbbra is a vállalati és a prémium ügyfelek állnak a középpontban. Ugyanakkor a CSOK kapcsán folyamatban van új jelzálogtermékek fejlesztése is. Az is kiderült, hogy hamarosan megújulnak az internetes- és mobilbanki szolgáltatások is.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!