Újra váratlant húzott a MagNet


A MagNet a Házikót üzemeltető Farmbistróval közösen megnyitotta a pénzintézet új közösségi pontját, a bank-bisztrót, ahol a betérők egészséges és fenntartható forrásból származó ételeket-italokat fogyaszthatnak, és/vagy intézhetik pénzügyeiket. Vagy másképpen fogalmazva: átlátható és felelős pénzügyi szolgáltatásokat lehet kapni lecsós batyuval és korhelylevessel.

A MagNet új bankfiókja, közösségi pontja, bank-bisztrója (tulajdonképpen mindegyik megnevezés illik rá) a Bartók Béla úton nyílt a napokban. 

A MagNet már eddig sem a hagyományos megoldásairól volt ismert, hiszen a közösségi bank évről évre saját ügyfeleire bízza, hogy nyereségük 10 százalékát mely civil szervezetek kapják, bevezették a becsületkasszás számlavezetést, civileket segítő bankkártyát és különleges közösségi hitel- és megtakarítási formákat kínálnak, ahol az ügyfelek határozhatják meg, hogy mibe fektesse a bank a pénzüket: zöld autózásba, waldorf sulik építésébe, biogazdálkodásba. 

Bartók Béla út 34.

Bartók Béla út 34. 

A bank amúgy először 2015-ben szakított a hivatali bankfiók sztereotípiájával, mikor egy fair trade kávézóval egybekötött teret hozott létre ügyfelei számára a Balassi Bálint utcában. A kísérlet akkora sikert aratott, hogy nem volt kérdés számukra, hogy ezen az úton kell tovább haladni. Így tavaly Székesfehérvárott előbb egy coworking irodával ötvözött bankfiók nyílt, majd megszületett az értékközösségen alapuló újbudai helyszín gondolata is a Házikóval, a Farmbistro tulajdonosával. 

Ami összeköti a két szereplőt, az a fenntarthatóság melletti elköteleződés, ahol az ökológiai fenntarthatóság mellett az átláthatóság és lekövethetőség iránti igény is közös. 

Az Újbudai Közösségi Pont akadálymentes, baba- és kutyabarát helyszín, így érdemes akár a teljes családdal beugrani, és megnézni hogyan sikerült a bank-bisztró párosítás. 

mfor.hu 

.

Olvasta már?



hirdetés
70 éves a horrorregények királya70 éves a horrorregények királya

Szeptember 21-én lett hetvenéves Stephen King.

.
hirdetés
elrejt
 
.