3p

A  Kométa 99' Zrt. új termékek előállításába kezd a vágóhídján keletkező melléktermékek feldolgozásával 2018 végétől, egy több mint 1,3 milliárd forintos beruházás eredményeként - közölte a húsipari cég.

Közleményük szerint a saját erő és banki hitel mellett felerészben európai uniós támogatásból finanszírozott kutatás-fejlesztési projekt keretében a kaposvári vágóhídon olyan technológiát honosítanak meg, amellyel az évente keletkező 6800 tonna melléktermékből 1100 tonna ipari zsírt és 2200 tonna húslisztet készítenek, a feldolgozásra nem alkalmas anyagokat pedig szakszerűen ártalmatlanítják.

Az ipari zsírt a vegyiparban, a gyógyszeriparban és a kozmetikai iparban hasznosítják, Olaszországban kogenerációs motorokkal elektromos energiát is előállítanak belőle, a húslisztet hobbiállat-eledel készítéséhez használják fel erre szakosodott vállalkozások - ismertették a közleményben.

A cég az új termékek értékesítéséből 350-400 millió forint árbevételt, a hulladékmegsemmisítés elmaradásából mintegy 50 millió forint megtakarítást remél évente, így a beruházás várhatóan három éven belül megtérül - közölték. Hozzátették, Magyarországon egyedülálló, hogy egy főtevékenységként vágással, húsfeldolgozással, húsipari termékgyártással foglalkozó vállalkozás új termékeket állítson elő vágóhídi melléktermékekből. Ezzel a Kométa nemcsak bevételre tesz szert, hanem a környezet védelméhez is hozzájárul.

A két olasz húsiparos család és a kaposvári önkormányzat tulajdonában lévő, a somogyi megyeszékhelyen, valamint Budapesten mintegy 700 embert foglalkoztató Kométa korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy tavaly 6 milliárd forinttal növelte árbevételét az előző évihez képest, az adózás előtti eredménye meghaladta az 550 millió forintot. Az elmúlt négy évben a cég bevétele megduplázódott, 18 milliárd forintról 36 milliárd forintra nőtt. A társaság tavaly a 2015. évinél 21 százalékkal több, 57 ezer tonna húst és húskészítményt állított elő és adott el. Az árbevétel 61 százaléka a belföldi értékesítés eredménye, az exportárbevétel részarány 37-ről 39 százalékra nőtt 2016-ban. A készítményexport 52 százaléka Olaszországba irányul, de a Kométa termékei emellett több mint 30 országba is eljutnak. A cég megduplázta dél-koreai kivitelét, és elindította az exportot Japánba is.

A Kométa az elmúlt 10 évben mintegy 8 milliárd forintot költött fejlesztésekre, egyebek mellett teljesen felújította a vágóhidat és a csontozó üzemet, valamint jelentős fejlesztéseket hajtott végre a gyártó és csomagoló üzemegységekben.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!