2p

Furcsa lehet azok számára, akik hónapok vagy évek óta sikertelenül keresnek munkát, hogy vannak olyan szektorok, ahol a munkaadók nem találnak jó alkalmazottakat.

Bár az üzleti szolgáltatóközpontok komoly mennyiségű munkaerőt szívtak fel az elmúlt években, a legtöbb cég munkaerőhiányra és komoly dolgozói elvándorlásra panaszkodik – derül ki a BDO Magyarország e témában végzett felméréséből. Az évi 400 milliárd forintos bevételt elérő és 30 ezer munkahelyet biztosító központok 77 százalékának minimum egy hónapot vesz igénybe egy-egy pozíció betöltése, miközben az elvándorlási ráta kiemelkedően magas: a válaszadók 46 százalékánál 10-20 százalék között mozog, míg 31 százalékuk esetében meghaladja a 20 százalékot is.

A problémát alapvetően az okozza, hogy e speciális készségeket igénylő pozíciókra egyre nehezebb megfelelő szakembert találni. Ez komoly bérspirált generál, mivel ezen a területen egyéb motivációs eszközök híján már néhány tízezer forintos bérkülönbség is munkahelyváltást eredményez. Ezért nem meglepő, hogy számos hazai cég immár külföldön (főként Ukrajnában és Romániában) is komoly toborzási tevékenységet folytat – áll a közleményben.

Átlagos keresési idő nem vezetői pozíció betöltésére a hazai szolgáltatóközpontok körében
(Forrás: BDO Magyarország)

10 százalék alatti fluktuációról elsősorban újonnan létrejött vagy kis létszámú szolgáltatóközpontok számolnak be (a válaszadó 23 százaléka). Esetükben nagyobb a lehetőség a növekedéssel párhuzamos szakmai előmenetelre, és amellett, hogy munkatársaik izgalmas, új feladatokat látnak el, a gyakori utazási lehetőségek is nagy vonzerőt jelentenek a munkatársaknak. A felmérés azt is megmutatja, hogy a cégek többsége korántsem tesz meg mindent a munkaerő-megtartás érdekében. Strukturált karriertervet mindössze a válaszadók 38 százaléka kínál alkalmazottainak, és 46 százaléknyian nem is tervezik annak bevezetését. A hazai szolgáltatóközpontok 54 százaléka egyáltalán nem alkalmaz külső tréningcéget.

A BDO szerint sokat tehet a kormányzat is azért, hogy a szolgáltatóközpontok a jövőben is a gazdasági növekedés egyik motorjaként működhessenek. Ezért szükség lenne a szakképzési támogatások hatékonyabb elosztására, a pályázati lehetőségek, a szektorra történő kiterjesztésére, a nyelvoktatás megerősítésére és a befektetők által észlelt piaci kockázatok csökkentésére a piaci kockázatok mérséklésével.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!