3p

Új menetrendi év kezdődik december 11-én a vasúton, a vonatok közlekedése nagyobb részben változatlan marad, azonban több hazai régióban és nemzetközi viszonylatban lesznek az utasok igényeihez jobban illeszkedő módosítások. Január elsejétől a vonatokon nem lehet dohányozni, az év végéig a kijelölt vonatokon és kocsikban még megengedett a dohányzás, olvasható a MÁV szerdai sajtóanyagában.

December 11-én, vasárnap életbe lép a 2011/2012. évi vasúti menetrend, amely 2012. december 8-ig lesz érvényben.

Belföldi menetrendi fejlesztések:

•  A Dunakanyar jelentős turistaforgalmának jobb kiszolgálása érdekében félóránként járnak a személyvonatok Budapest és Vác között már hétvégén is. Azaz a Budapest-Nyugati pályaudvar–Vác vonalon jelenleg csak munkanapokon közlekedő személyvonatok menetrendváltástól naponta közlekednek.
•   Budapestről Debrecenbe a jelenleginél két órával később, 22:28-as budapesti indulással is el lehet jutni, ugyanis Budapest–Püspökladány helyett Budapest–Debrecen viszonylatban fognak közlekedni a késő esti és a kora reggeli vonatok.
•  Budapest és Zalaegerszeg között új közvetlen gyorsvonat közlekedik Boba érintése nélkül, rövidebb menetidővel.
•  Szeged és Horgos között vasárnaponként a vajdasági diákok utazásának elősegítésére új személyvonatpár közlekedik.
•  Balatonfüred helyett Tapolcáig közlekedik egy délutáni, Székesfehérvárról induló vonat, az önkormányzati egyeztetéseknek megfelelően.
•    Szombathely és Pécs között a Corvinus nemzetközi gyorsvonattal együtt több, összesen négy pár gyorsvonat közlekedik. A vonatok Barcs és Gyékényes között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
•   A Budapest–Kiskunhalas–Kelebia vonalon valamennyi távolsági vonat Kőbánya-Kispest helyett Budapest-Keleti pályaudvarról indul és oda érkezik.

Nemzetközi menetrendi fejlesztések


•  Zürich is elérhető lesz közvetlen Railjet vonattal: új nappali vonatpár közlekedik Budapestről Zürichbe és vissza.
•   Budapest és Prága között új vonatpár közlekedik Slovan néven, naponta. Ezzel a két főváros között már öt nappali és két éjszakai eljutási lehetőség áll az utasok rendelkezésére.
•  Istria néven új éjszakai vonat közlekedik Pulába a Budapest–Győr–Zalaegerszeg–Őrihódos–Ljubljana–Pula útvonalon a nyári időszakban, heti két alkalommal.
•   A Dacia nemzetközi gyorsvonat csak a karácsonyi-újévi és a nyári csúcsidőszakban közlekedik Bucuresti–Budapest–Bécs viszonylatban. Az év többi részében Munténia nevű gyorsvonat közlekedik Budapest és Bukarest között.
•   A nyári Nesebar nemzetközi gyorsvonattal hetente két napon (kedden és pénteken) lehet eljutni Burgaszba, szombatonként pedig újra Várnába is indul közvetlen járat, Albena néven.

Egyéb menetrendi változások:

•   A Venezia vonat – az olasz vasút előnytelen üzleti ajánlata miatt – nem közlekedik, helyette bécsi átszállással kínál a vasúttársaság Velencébe, Rómába, Bolognába és Firenzébe éjszakai eljutást. Belföldön a megszűnő vonattal azonos időfekvésben Budapest-Keleti–Nagykanizsa között gyorsvonat közlekedik.
•  A Dombóvár–Gyékényes vonalon a Somogy InterCity Nagykanizsa helyett Gyékényesről/ig közlekedik.

2012. január 1-jétől a nemdohányzók védelméről szóló törvény változása miatt dohányzási tilalom lép életbe a vonatokon. A menetrendkönyv belföldi mezőinek elején – táblázatos formában – kerültek megjelenítésre azok a vonatok, amelyek kijelölt kocsijaiban 2011. december 11. és december 31. között még lehet dohányozni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!