2p

Újabb szakaszába érkeztünk a brazil foci-világbajnokságnak, hiszen pénteken kezdődnek a negyeddöntők, vagyis már a "kenyerük javát megették" a focirajongók. Örömhír viszont, hogy a legízesebb falatok még hátravannak!

A középdöntők végeztével így a kétnapos pihenő alatt elérkezett az ideje, hogy mi is újra számot vessünk, és megnézzük, a gazdasági-vb-nken kik vannak még talpon. No és persze az sem mellékes, hogy közülük kik vannak még versenyben a foci legértékesebb kupájáért.

Itt úgy érzem, szükség van némi magyarázatra ahhoz, hogy olvasóink is tisztában legyenek a vb-nk koncepciójával. Alapjáraton a napi meccseket lejátsszuk mi is, aminek eredményét még a meccsek előtt amolyan felvezetőként el tudják olvasni. Ezek eredménye több esetben nem egyezett meg a valósággal, hiszen nem az nyert (jutott tovább) a pályán, mint nálunk az excel-táblázatban. Éppen ezért a csoportkörök után különvált a mi vb-nk. Arról, hogy a továbbjutottak között kik szerepeltek, korábbi összefoglaló cikkünkben olvashat. Azt még most itt elmondom: az angolokkal és az oroszokkal nagyon mellélőttünk, viszont a 16 továbbjutóból 9 a brazil vb-n is talpon maradt.

Jöttek a nyolcaddöntők, ahol viszont már nemcsak a meccsek, de az eredmények is kevésbé álltak összhangban a valósággal. Viszont azt még mindig ki merem jelenteni, hogy a szoros meccseket meglehetősen nagy hatékonysággal jelzik előre a gazdasági-vb-s összecsapásaink. Szóval a nyolcaddöntők végén úgy állunk, hogy már csak 3 olyan csapat van, akik nálunk és a valóságban is tartják magukat: Brazília, Németország és Franciaország.

Tekintve, hogy a selecaó és a nationalelf vb-esélyesként kikiáltott gárda, mondhatom, hogy a francia csapat ebből a szempontból kicsit sötét lónak számít.

Mindenesetre míg a valóságban még Kolumbia, Costa Rica és Belgium is a negyeddöntősök táborát erősíti, addig nálunk a helyüket olyan nagyobb gazdaságok foglalják el, mint az angolok, Dél-Korea, vagy Olaszország.

Az igazi izgalmak csak most fognak következni, így miközben köszönjük olvasóinknak, hogy velünk vannak, arra kérjük, maradjanak a gazdasági-vb következő meccseire is!

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!