2p

A Ferrariról nagy valószínűséggel senkinek nem az alacsony fogyasztás és a környezetbarát üzem jut először eszébe. Most azonban meg kell barátkoznunk a V8-as turbó és V12-es hibrid motorokkal.

A Ferrari 20 százalékkal szeretné csökkenteni autói széndioxid-kibocsátását a következő 7 évben, mialatt természetesen a motorok teljesítményét is növelik. Ennek érdekében a V8-as motorok turbófeltöltőt kapnak, a V12-esek meg elektromos rásegítéssel üzemelnek majd – erről Vittorio Dini, a cég motorokért felelős vezetője beszélt az Autonews-nak.

A Ferrarik átlagos CO2 kibocsátása 270 gramm kilométerenként, amely ahhoz képest szép eredmény, hogy 2007-ben még 435 grammot pöfögtek ki a szupersportkocsik. Ismeretes, hogy minden autógyárnak teljesítenie kell egy meghatározott mértékű kibocsátás-csökkentési arányt, amely alól a Ferrari sem kivétel. Annak ellenére, hogy a vállalat a Fiat Chrysler Automobiles része, mégis önállóan tárgyalhatott mind az EU, mind pedig az USA hatóságaival a környezetvédelmi céloknak való megfeleléssel kapcsolatban. Ennek oka, hogy a Ferrari viszonylag kis cég és központja is máshol van, mint az anyavállalaté.

A turbófeltöltős V8-as egyébként a California T modellben már sikerrel mutatta be, hogy mit tud ha kibocsátás-csökkentésről van szó. Míg ez a típus 552 lóerős teljesítményre képes 250 g CO2 kibocsátása mellett, elődje „csak” 483 lóerőt adott le, és 299 g szén-dioxidot küldött ki a levegőbe. Dini elárulta, hogy a jövőben a Ferrari valamennyi V8-as motorjában lesz turbófeltöltő.

A cégen belül a magasabb kategóriát képviselő V12-es motorok nem turbót, hanem kiegészítő elektromotort kapnak majd, vagyis hibridek lesznek. Ez elsősorban az F12 Berlinetta és az FF modelleket érinti.

Nézze meg a Ferrari kínálatát! Kattintásra galéria nyílik!

A cég tavaly egyébként már bemutatott egy hibrid modellt, a limitált kiadású és adók nélkül is 1 millió eurós LaFerrari modellt. A kétség kívül nem a nagytömegeknek szánt kocsi 963 lóerőt préselt ki magából egy 800 lóerős 6,3 literes V12-es benzines és egy 163 lóerős (120 KW) elektromos motor segítségével. Az Enzót felváltó LaFerrari 330 g CO2-t bocsát ki, szemben elődje 545 grammjával. Ennél a teljesítménynél azért nem használható már a turbó, mert négy feltöltőre lenne szükség, amelyek sok helyet foglalnának, és nagyon felmelegítenék a motort.

Szász Péter
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!