2p

A Stadler Rail Csoport építi meg a világ első egyszintes, alacsonypadlós nagysebességű vonatát, amely az Alpokon keresztül, észak-déli irányban vezető nemzetközi hálózaton jár majd - közölte a vasúttársaság az MTI-vel kedden.

A Svájci Szövetségi Vasutak (SBB) 2012-ben írt ki pályázatot nagy sebességű vonatok beszerzésére. A 980 millió svájci frank értékű tendergyőzelem értelmében a Stadler 29 darab 11 részes, óránként 250 kilométeres végsebességre képes EuroCity motorvonat gyártására kapott megbízást.

A 400 ülőhellyel rendelkező, 11 részes, 200 méter hosszú motorvonatok várhatóan 2019-től állnak forgalomba, Svájcban, Olaszországban, Németországban és Ausztriában fognak közlekedni. A flotta teljes egészében a bussnangi telephelyen készül, a forgóvázakat pedig a winterthuri üzemben gyártják.

A svájci vasúti járműgyártó csoport 2012-ben, Berlinben az első földalatti, a jelenlegi pályázattal pedig az első nagy sebességű járműre kiírt megrendelését nyerte el, ezzel új piaci szegmensbe lépett. A közlemény idézi Peter Spuhlert, a Stadler Rail Csoport tulajdonosát, aki szerint ezt a járműcsoportot bizonyos módosításokkal más piacokon is értékesíteni tudja a cég.

A svájci székhelyű Stadler Rail Csoport jelenleg több mint 6000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte, konszolidált árbevétele 2012-ben elérte a 2,4 milliárd svájci frankot, míg 2013-ban az előzetes nem auditált adatok szerint 2,5 milliárd svájci frankot tett ki. A cég közleménye szerint az európai országok nagy adósságállománya a tenderkiírások drasztikus visszaeséséhez vezetett. Így 2012-ben a Stadler megrendeléseinek összege az addigi szokásos 2 milliárd svájci frankról 720 millióra esett vissza, jelenleg azonban ismét eléri a 2 milliárd svájci frankot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!