2p

Az Apple kínai beszállítóit, köztük a tajvani Foxconn gyártóegységeit vizsgálja az amerikai Fair Labor Association (FLA) munkajogi egyesület - jelentette be a szervezet.

A Kínában igen népszerű iPhone-okat és iPad-eket gyártó amerikai Apple beszállítóit illető vizsgálatra azt követően kerül sor, hogy felerősödtek a munkavégzés körülményeit és a gyártóegységek környezetre gyakorolt hatásait illető kritikák, s az elmúlt hetekben több százezren követelték az Apple boltokba eljuttatott petíciókban a kínai munkások helyzetének javítását.

Az FLA mukajogi szakértőkből álló csoportja hétfőn a tajvani Foxconn sencseni gyárában kezdte a vizsgálatot. Ez az a gyár, ahol 2010 során - az alacsony bérek és a kilátástalanság miatt - 18-an kíséreltek meg öngyilkosságot, s közülük 14-en meg is haltak. Az idén január közepén 150 munkás fenyegetett ugyanitt tömeges öngyilkossággal egy bérvita miatt. A gyár épületének tetejére vonuló munkásokat végül a város polgármesterének személyes hozzájárulásával sikerült lebeszélni tervükről.

Az FLA egyebek közt munka- és lakhatási körülményeikről, így fizetésükről, munkaidejükről, a vezetéssel való kapcsolatukról kérdezi meg a munkásokat. A csoport a termelőegységeket és a munkásszállókat is meglátogatja, valamint felülvizsgálja a munkavállalást illető dokumentumokat.

A munkajogi egyesület a Foxconnon kívül a Quanta Computer és a Pegatron sanghaji, a Wintek szucsoui (Suzhou) gyártóegységében és más beszállítóknál is vizsgálódik. Az 1999-ben alapított FLA több mint 1300 ázsiai és latin-amerikai céget vizsgált, s számos visszaélésre derített fényt tevékenysége során.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!