2p

Németh Imre korábbi agrárminiszter lesz a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. vezérigazgatója a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) határozata szerint.

Németh Imre

A testület szerdai ülésén alapítói határozatot adott ki a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. részére, amelyben 2008. május 14-vel megszüntette a társaság vezérigazgatója, Kis Zoltán határozott időre szóló munkaviszonyát, és döntött az új vezérigazgató kinevezéséről.

Németh Imre a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület államtitkára, 2002 és 2005 májusa között földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter volt. Kis Zoltán SZDSZ-es képviselő volt, tavaly mondott le parlamenti mandátumáról az RFH vezérigazgatói tisztségéért, mivel a két pozíció betöltése a törvények szerint összeférhetetlen.

Az RFH teljes egészében állami tulajdonában levő vállalat, célja, hogy segítse a térségi gazdaságfejlesztést, és a versenyképesség növelését. A cég átmeneti előfinanszírozást ad az uniós és hazai fejlesztési programokhoz, illetve megvalósítja a hozzájuk kapcsolódó képzéseket.

AZ NVT a közelmúltban döntött a társaság 537 millió forintos tőkeemeléséről, miután egy tavaly májusi kormányhatározat alapján az RFH a záhonyi térség komplex gazdaságfejlesztési projektjének projektgazdája. A tőkeemelést ingatlanapporttal hajtják végre.

Németh Imre a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1979-ben kapta meg okleveles mezőgazdasági gépészmérnöki diplomáját. Első munkahelye a MÉM Műszaki Intézete, ahol fejlesztő mérnökként dolgozott. 1985-ben műszaki fejlesztő szakmérnöki másoddiplomát is szerzett. 1995. januárja óta - a közjogi gazdasági kamarák megalakulásával - a Pest megyei Agrárkamara ügyvezetője. 1994-től a Pest megyei Önkormányzat Mezőgazdasági Bizottságának szakértője 1998-ig.

Németh Imre 2002. május 27 - 2004. október 3-ig, majd 2004. október 4-től 2005. május 1-jéig a Magyar Köztársaság földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztere volt.

További karrierhíreket az mfor.hu Egyről a kettőre rovatában talál. 

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!