2p

Winkler Tamást, a pécsi vízszolgáltató Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatóját választotta vezérigazgatónak a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) közgyűlése hétfőn - közölte a pécsi polgármesteri kabinetiroda.

A poszton Reményi Zoltánt váltó új vezető már kedden munkába áll, megbízatása határozatlan időre szól. Winkler Tamás ugyanakkor kitölti októberig szóló szerződését a baranyai megyeszékhelyen, és ellátja a Tettye Forrásháznál vállalt feladatait is.

Az indoklás szerint Winkler Tamásnak a Pécsett végzett eredményes, példaértékű munkája okán szavaztak bizalmat a 346 dunántúli település vízellátását és 168 szennyvízelvezetését is biztosító, állami többségi tulajdonú vállalatnál.

"Pécs példa Magyarország számára, mert az elmúlt időszak bizonyította, hogy a lakossági igényeket, a fogyasztóbarát magatartást és a gazdaságos, hatékony cégműködést össze lehet hangolni - olvasható a polgármesteri kabinetiroda közleményben.
Hozzátették: a Tettye Forrásház tavaly októberi megalakulását követő három hónap alatt 60 millió forintos nyereséget termelt Pécs számára, s ez a profit azóta folyamatosan növekszik. Mindezt a lakossági vízdíjak csökkentésével sikerült elérni.

A pécsi közgyűlés tavaly október 1-jén alapította a Tettye Forrásházat a városi vízközművek átvételére, miután az addigi szolgáltatóval, az önkormányzati többségi tulajdonú, de francia érdekeltségű Pécsi Vízmű Zrt.-vel határidőre nem egyeztek meg a kisebbségi részvénypakett visszavásárlásáról. Az önkormányzat által megbízott biztonsági cég alkalmazottai négy nappal később ellenőrzésük alá vonták a vízmű épületét, amelyből kizárták a Pécsi Vízmű vezetői körét.

A város és a kisebbségi tulajdonos Suez Environnement között azért romlott meg a viszony, mert az önkormányzat szerint a Pécsi Vízmű túl drágán szolgáltatott, nem a vízdíj csökkentését, hanem a terjeszkedést helyezte előtérbe. Emellett az önkormányzat sokallta a befektető osztalékát és egyéb járandóságait, amelyek a képviselők szerint egy százszázalékos városi tulajdonú vízszolgáltató esetén Pécset gazdagíthatnák.

Az ügyben mindkét fél bírósághoz fordult, több pert is indítottak egymás ellen.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara melletti választott bíróság február közepén jogszerűnek találta, hogy a város felbontotta a Pécsi Vízművel kötött üzemeltetési szerződést.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!