4p

Kis mértékben, de tovább javult a helyzet a hazai munkaerőpiacon az elmúlt három hónapban. A foglalkoztatottak száma csaknem két éve volt utoljára ilyen magas – igaz, a válság előtti szint eléréséhez további jelentős javulás kellene, amire a közeljövőben nincs esély. Az aktivitási ráta is enyhén javult, azonban még így is messze elmarad az európai átlagtól. Mfor.hu háttér.

Kissé lelassultak, de összességében tovább folytatódtak a pozitív tendenciák a hazai munkaerőpiacon, derül ki a KSH pénteken közölt adataiból.

Hiába az újabb csúcs, még messze a válság előtti szint

A foglalkoztatottak száma átlagban 3 millió 792 ezer fő volt idén augusztus és október között a 15-64 éves korosztályban, ami az egy évvel korábbi és a három hónappal ezelőtti (2010. május–július) értéket is 35 ezer fővel haladja meg. Ennél több foglalkoztatottat utoljára 2008. november-2009. január között, azaz közvetlenül a válság hazai beszivárgása utáni hónapokban jegyeztek fel: akkor 3 millió 810 ezer ember dolgozott hazánkban.

Igaz, a krízis előtti szint eléréséhez további jelentős javulásra lenne szükség - 2008. augusztus-októberben még 3 millió 883 ezer, július-szeptemberben pedig 3 millió 891 ezer foglalkoztatott volt, azaz mintegy 90-100 ezerrel több, mint 2010. augusztus-októberben.


A foglalkoztatási arány - a foglalkoztatottaknak a megfelelő korcsoportba tartozó népességhez viszonyított aránya - 56 százalékot tett ki az elmúlt három hónapban a 15-64 évesek között, ami az előző három hónaphoz képest stagnálást, az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva pedig enyhe, 0,4 százalékos javulást jelez.


Munkanélküliség: javulás után stagnálás

A munkanélküliség a tavasszal beindult csökkenés után gyakorlatilag stagnál - az elmúlt három hónapban átlagban 465 ezren volt a regisztrált állástalanok száma a 15-64 éves korosztályban. Ez mintegy 30 ezer fővel kevesebb a mélypontot jelentő 2010. január–márciusi értéknél, viszont még mindig csaknem 30 ezerrel több a 2009. augusztus-októberi időszakban mértnél.


A munkanélküliségi ráta - a munkanélküliek aránya a gazdaságilag aktív népességen belül - az év eleji 11,9 százalékról 10,9 százalékra esett vissza július-szeptemberre, augusztus-októberben pedig ezen a szinten maradt.

A válság előtti szint eléréséhez további, több mint három százalékos javulásra lenne szükség - erre valószínűleg még sokáig kell várni. (A grafikon a 15-74 éves korosztályon belüli rátát mutatja, de ez gyakorlatilag megyezik a 15-64 éves korosztályon belüli mutatóval - a szerk.)        



Újabb csúcsot döntött az aktívak száma

A fentiekből következően a gazdaságilag aktívak száma - foglalkoztatottak és munkanélküliek együttvéve - is enyhe mértékben nőtt. Augusztus-októberben 4 millió 258 ezren voltak ilyen státusban, ami év elejéhez képest 70 ezer, 2009. augusztus-októberhez viszonyítva pedig 60 ezer fős javulást, összességében pedig sok éves csúcsot jelent.


Ennek megfelelően javuló tendenciát mutat az aktivitási ráta - a gazdaságilag aktívak aránya a népességen belül - is. Idén augusztus-októberben 62,9 százalékos volt ez a ráta, ami csaknem egy százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Igaz, ez nemzetközi összehasonlításban még mindig nagyon alacsony, hiszen - 2009-es adatok szerint - az EU-átlag 71 százalék. Magyarországnál alacsonyabb értéket csak Máltában mértek, azaz van mit behozni az elkövetkező években.

Csak lassú javulás várható

Ami a kilátásokat illeti, az MTI által megkérdezett elemzők szerint csak lassú javulásra lehet számítani a munkaerőpiacon. Kérdés, hogy a gazdasági fellendülés mennyire tudja majd kompenzálni a szezonális hatásokat - nem kizárt, hogy emiatt a téli hónapokban átmenetileg még nőhet is a munkanélküliség.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője úgy véli, nagy javulás elsősorban a feldolgozóipari exportáló vállalatoknál történt. Mivel a belső kereslet még mindig gyenge, a hazai kis- és középvállalati szektor továbbra sem tud érdemben állásokat teremteni - ezért csak nagyon lassú csökkenéssel lehet számolni munkanélküliség terén. A szakember az idei év végére 10,7, 2011 végére pedig 9,9 százalékos rátára számít.

W. B.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!