3p

Egyedüli jelentkezőként épp, hogy csak megfelelt az ajánlati kiírásnak a 4 fős kis cég, akinek alvállalkozóként kormányközeli nagyágyúk lesznek a segítségére.

A budapesti székhelyű Peszter Építőipari és Kereskedelmi Kft. fogja befejezni a szerkezetkész, siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokot - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből. A munkáért összesen nettó 1,82 milliárd forintot zsebelhet be a 2016 nyara óta Babják Csilla tulajdonában álló társaság, melynek úgy tűnik még saját honlapja sincs. Az eredetileg becsült érték ennél pár millióval több, 1,821 milliárd forint volt.

szerk.: A cég tavaly nyáron került egyébként új tulajdonoshoz, Babják Csillához, aki egyúttal a helyi Baller Andrást nevezte ki ügyvezető igazgatónak. Utóbbi név megegyezik a Siófoki Kézilabda Clubnál a felnőtt és utánpótlás vezetői asszisztensének nevével. 

A nyílt eljárás során jelentős árverseny nem alakult ki, hiszen a hirdetmény szerint egyedül a nyertes cég nyújtott be ajánlatot a munkára. A szerződést szeptember 29-én kötötték meg, a munkálatokra pedig a kiírás szerint 125 napja lesz a cégnek, ami kicsivel több mint 4 hónapot jelent.

Mi tagadás, a Peszter Kft.-nek óriási mázlija lehetett, hogy sikerült ezt a munkát elnyernie. A legfrissebb beszámoló szerint ugyanis nem mondható, hogy az elmúlt évekből sok referenciát tudna felmutatni. A cégnek 2014-ben és 2015-ben sem volt egy forint árbevétele se, a helyzetét a 2016-os év mentette meg, amikor 453 millió forint nettó árbevételre tudott szert tenni a 4 alkalmazottjával. Ez pedig egy hajszál híján elég volt ahhoz, hogy ezen a közbeszerzési eljáráson eredményes legyen. Az ajánlatkérő, a Siófoki Kézilabda Sport Club egyesület alkalmassági minimumkövetelményként azt fogalmazta meg ugyanis, hogy a megelőző 3 lezárt üzleti évben a teljes üzleti árbevételnek el kell érnie a 450 millió forintot.

Ilyen lesz, ha elkészül (Fotó: kaposvarmost.hu)

A sportcsarnok munkálatainál a legrutinosabb alvállalkozók fognak a Peszternek bedolgozni. Az eljárás összegző tájékoztatása szerint a cég - nem nagy meglepetésre - alvállalkozókat is be fog vonni a munkálatokba többek között az építőmesteri, épületgépészeti, épületvillamossági munkákhoz, az asztalos, a föld, a lakatos és burkolási munkákhoz is.

Segítségére lesz

  • az egykori Tiborcz-cég, az Elios Innovatív Zrt.,
  • a közbeszerzések egyik királya, a West Hungária Bau Kft.
  • és Bognár József egyéni vállalkozó.
Az egész olyan, mintha a Peszter Kft. egyfajta "strómancégként" tündökölne ebben a projektben.

A Kiss Szilárd Sportcsarnok befejezésére egyébként tavaly év végén adott a kormány 1,9 milliárd forintot, így a 2014-ben bejelentett és elkezdett, 1500 főt befogadni képes csarnok végre hamarosan elkészülhet.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!