2p

A főpolgármester szerint sem csinálnak parkolót a Budapest Parkból.

Tarlós István főpolgármester hétfői közleménye szerint "a főváros nem kívánja csorbítani vagy elvenni" a Budapest Parkban a fiatalok jelenlegi szórakozási lehetőségét.

A városvezető hangsúlyozta: a sajtóból értesültek a Budapest Parkkal kapcsolatos vitáról, sem a főváros, sem a BKK nem tervezi a területen P+R parkoló építését. "2010 óta sokkal több P+R parkoló épült, mint előtte, és ezt a munkát folytatni kívánjuk" - jegyezte meg.

A kérdéses helyszín az IKOP P+R listájában nem szerepel, és egyéb szerződés alapján sem végeznek ott előkészítést - közölte.

Korábban voltak tervek a hídfő térségében, a Soroksári út és a Gubacsi út közötti területen P+R parkoló létesítésére, azonban azok a terület egyéb, kulturális célú hasznosítása miatt kikerültek a főváros programjából - zárult Tarlós István főpolgármester közleménye.

A napokban megjelent, az érintett által cáfolt sajtóinformációk szerint Pál Tibor MSZP-s IX. kerületi önkormányzati képviselő a városrész polgármesterénél kezdeményezte, létesüljön P+R parkoló a Soroksári úton található szórakozóhely helyén.

Hétfői sajtótájékoztatóján az ellenzéki politikus jelezte: miután az olimpiarendezés meghiúsult és a főváros e területre vonatkozó eredeti szabályozási tervében P+R parkoló létesítése szerepel, Bácskai János (Fidesz-KDNP) polgármesterhez intézett tavaly novemberi és idén áprilisi beadványaiban ő az iránt érdeklődött, mi lesz a területtel.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!