2p

Egyiptom kiváló hídfő a lábukat az afrikai piacokon megvetni kívánó befektetőknek - hangsúlyozta Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök az M1 aktuális csatorna által szombaton este sugárzott interjúban.

Hangsúlyozta, 90 milliós lakosságával hazája a térség legnépesebb állama, de összességében Afrikában és az arab világban 1,6 milliárdos piacra léphetnek be innen a befektetők. Utalt arra, hogy a következő három-négy évtizedre hatalmas fejlődést prognosztizálnak Afrikának a szakemberek.     

A gazdasági környezet javításáról szólva megjegyezte, a már zajló gazdasági reformprogram egyik eleme a Szuezi-csatorna egy hónap múlva lezáruló fejlesztése, de kitért arra is: egyszerűsítették a befektetések módját, felvették a harcot a korrupció ellen, valamint lépéseket tettek, hogy az eddiginél is több vendéget fogadhasson az idegenforgalom.

Magyar partnereivel nagyon közel voltak egymáshoz az álláspontok, "szinte minden témában egyet tudunk érteni, Magyarország álláspontja közelebb van az egyiptomihoz és sokkal pozitívabb Egyiptomra nézve, mint számos európai országé" - jegyezte meg az államfő.

A térség problémáit az egyes államok nem tudják meg oldani, "egy nagy nemzetközi összefogásra van szükség, amelynek része az arab világ, de része az Európai Unió is" - fogalmazott Abdel-Fattáh esz-Szíszi.

Az egyiptomi államfő szerint az utóbbi hónapokban jelentősen nőtt az európai részvételi szándék a rendezésben. Hozzátette: mindig elsődleges a békés, politikai megoldás.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!