2p

Augusztus 10-ig jelentkezhettek az érdeklődő cégek a még július 29-én kiírt tenderre.

Az új paksi blokk építését bonyolító, orosz tulajdonú ASZE Mérnöki Vállalat Rt. viszonylagos rendszerességgel, a munkafolyamatnak megfelelően vásárol ezt-azt paksi telephelyére – ahogy arról korábban mi is írtunk, vettek már felhőalapú projektmenedzsment-szoftvert, biztonsági rendszert, valamint irodai eszközöket is.

Mire van szüksége az oroszoknak?

A mostani kiírás alapján összesen legfeljebb bruttó 3 millió rubelt (nagyjából 12 millió forint) fizetne a cég egyrészt kül- és beltéri értékmegőrzésért a telephelyen. Emellett tehermozgatási szolgáltatásokat is bérelnének, itt az elvárás egyrészt olyan daru vagy mobildaru biztosítása, amely elbír legalább 20 tonnát, de szükséges egy hasonló teherbírású villás rakodó biztosítása is.

Forrás: Paks II Zrt.
Forrás: Paks II Zrt.

A tender legértékesebb részét a darus szolgáltatások jelentik, ebben az esetben óránként akár bruttó 25 ezer forintot is fizetne a nyertes pályázóknak az ASZE.

Zajlik az élet Pakson

Még júniusban írtunk arról, hogy a hónap végével benyújtja a Paks II Zrt. az Országos Atomenergia Hivatalhoz a létesítési engedély megszerzéséhez – ezt akkor Süli János tárca nélküli miniszter ígérte egy parlamenti képviselői kérdésre adott válaszában. A létesítési engedélyeztetés folyamatáról szóló, lakossági érdeklődőknek összeállított dokumentum azóta fel is került a paks2.hu honlapra.

A koronavírus-járvány miatti védekezés szintén érintette a paksi beruházást, hiszen idén az eredetileg tervezettnél valamennyivel kevesebb jut majd a beruházásra. Az azonban látszik, hogy a kormány nem feledkezett el a beruházásról – a jövő évi költségvetési tervezetben a Gazdaságvédelmi Alapban szerepel Paks II. Atomerőmű tőkeemelése, amelyre 115,9 milliárd forintot fog az ország fordítani.  Eredetileg egyébként 2020-ban és jövőre is 77 milliárd forintot terveztek fizetni a két új blokk építéséért, de ezt a koronavírus-járványra hivatkozva idén 37 milliárddal csökkentette a kormány.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!