2010. március 11. 17:56:52Tőzsde 6200-nál tart az OTPAz átlagos forgalomnál erősebb kereskedés mellett minimális mértékű erősödés volt a pesti tőzsdén. A vezető részvények a Mol kivételével erősödtek. Az OTP 6200-ig kúszott fel.
.
2010. március 4. 10:41:59Tőzsde Még mindig elég olcsók az OTP-részvényekA saját tőkéhez viszonyítva még mindig viszonylag olcsónak tűnnek a magyar részvények, a nyereségtermelő képesség alapján viszont úgy tűnik, kicsit elszaladtak az árfolyamok, írja a Napi Gazdaság. Ami az OTP-t illeti, a cég papírjaihoz saját tőke és nyereségtermelő képesség alapján számítva is elég kedvező áron lehet hozzájutni.
.
2010. február 19. 13:31:59Tőzsde Mol- és OTP-felminősítések: ne vegyünk mindent készpénznek
Jól indult a nap a hazai blue chipek számára, hiszen péntek reggel a Mol és az OTP is két-két nemzetközi cégtől kapott kedvező véleményeket, illetve megemelt célárakat. Az mfor.hu által megkérdezett elemző szerint azonban nem elsősorban a célárakat és a minősítéseket érdemes figyelni, jelenleg fontosabb, hogyan alakulnak a globális folyamatok. Mfor.hu-háttér.
.
2010. február 15. 03:01:59Tőzsde Mol 2009 4q: speciális tételek nélkül mínuszba csúszott
27,3 milliárd forint volt a Mol-csoport nettó eredménye a tavalyi negyedik negyedévben - jelentette be a cég hétfő hajnalban a tőzsde honlapján. A Concorde elemzői pénteken 4,2 milliárdos várakozásról számoltak be, a közölt adat jelentősen meghaladta ezt. A kép azonban csak első látására ilyen kedvező, speciális tételek nélkül a nettó eredmény közel 5 milliárd mínusz.
.
2010. február 12. 15:36:52Tőzsde Mol: csökkentett eredményvárakozás a Concorde-tólA negyedév a finomítói üzletág folytatódó szenvedésével, a gáz üzletág jó üzemi teljesítményével, a növekvő upstream volumennel és operatív profittal és enyhe pénzügyi veszteséggel jellemezhető - olvasható a Concorde Molról kiadott elemzésében. Az INA - immár nem Molhoz tartozó - gáz üzletága 6 milliárdos veszteséget termelt e negyedévben, ha ezt levonjuk, akkor már nettó veszteséget kapunk a negyedévre - teszik hozzá a szakemberek.
.
2010. február 7. 14:01:59Tőzsde Rég nem látott fekete hetet zárt a pesti tőzsdeJelentős eséssel zárta a múlt hetet a Budapesti Értéktőzsde,a BUX 1.606 ponttal,7,36 százalékkal gyengült,20.224,74 ponton zárt pénteken. Az index a 2009. december végi 21.227,01 pontos értékénél jelenleg 1.003 ponttal,4,8 százalékkal alacsonyabban áll.,
.
2010. február 2. 13:21:58Tőzsde Eladásokat indukálhat a Mol és az OTP jelentéseNem várnak emelkedést a magyar tőzsdei cégek gyorsjelentéseitől a Napi Gazdaság által megkérdezett szakértők. Inkább az amerikai minta valószínű: a várakozásra vétellel, a tényre eladással reagálhatnak a piaci szereplők.
.
2010. január 19. 17:06:59Tőzsde Megint a Mol szárnyalt a tőzsdénNapközben ugyan mutatott némi mozgást, ám a zárásra gyakorlatilag a hétfői értékén állt a BUX index. A Mol volt képes jelentősebb elmozdulásra, a részvény közel 3 százalékot erősödött.
.
2010. január 15. 12:21:59Tőzsde Kurdisztáni hírek segítheti a Mol árfolyamátA korábban becsült 1-5 helyett 1,9-7,4 milliárd hordó olaj is rejtőzhet a kurdisztáni Shaikan-1 olajmezőben - jelentette be a mezőt kutató Gulf Keystone Company immár egy független értékelő cégre, a Dynamic Global Advisorsra hivatkozva.
.
2009. december 7. 13:51:31Tőzsde Concorde: továbbra sem vonzó a MolA gyenge jövőbeli kilátások és a magas értékeltség miatt továbbra sem látszanak vonzó befektetésnek a Mol részvényei - olvasható a Concorde hétfőn kiadott elemzésében. A brókercég szakemberei az év végére 15 600 forintos árfolyamot várnak, azaz inkább lefelé mehetnek a cég papírjai, melyek jelenleg 16 000 forint felett állnak.
.
2009. november 16. 09:31:59Tőzsde Mol-Szurgut csata: valakinek nagyon fog fájni
Az utóbbi hónapokban nagy a csönd a Mol orosz tulajdonosa, a Szurgutnyeftegaz körül, azonban ez így nem mehet a végtelenségig, előbb-utóbb valamelyik félnek lépnie kell - vélekedik az mfor.hu által megkérdezett elemző. A szakember szerint a harmadik negyedéves eredménnyel kapcsolatban a legfontosabb az lesz, hogy most először kerülnek be az INA számai a Mol mérlegébe.