Dosszié

Címkék / Dosszié Címkék / Vízközmű piac

Előző oldal 1 2 3 Következõ oldal
2016. augusztus 8. 07:25:59Makró
Három vízlépcsőre lenne szükség a Duna magyarországi szakaszán
Legalább három vízlépcsőre lenne szükség a Duna magyarországi szakaszán ahhoz, hogy a folyó az év jelentős részében korlátozás nélkül hajózható legyen - írja a Magyar Nemzet hétfői számában a Magyarországi Logisztikai Szolgáltatóközpontok Szövetségének tájékoztatására hivatkozva.
.
2015. június 22. 12:37:59Vállalatok
A Fővárosi Vízművek 35 indonéz település vízellátását fogja biztosítani
A Fővárosi Vízművek nyerte el azt az indonéziai pályázatot, amelynek keretében 35 kistelepülés vízellátását oldják meg 50 millió dollár magyar kötött segélyhitelből az országban - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-vel.
.
2015. május 2. 13:37:30Vállalatok
Felértékelik a regionális vízművek vagyonát
Az öt regionális vízmű által kezelt önkormányzati vagyont a becsült 2 milliárd 991 millió forint helyett 2 milliárd 393 millió forintért értékeli fel az Állami Regionális Vízművek Közművagyon Értékelő Konzorciuma, amely egyetlen ajánlattevőként nyerte meg a hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést. Az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
.
2014. szeptember 12. 09:22:59Makró
Veszteségesek a legnagyobb víziközmű-cégek
Tavaly megcsappant a hazai víziközmű-szolgáltatók száma, a ma aktív 46 szolgáltatóból 18 kizárólag állami vagy önkormányzati tulajdonban van, és a legnagyobb cégek adózott eredménye tavaly mínuszban volt - írta pénteki cikkében a Világgazdaság.
.
2014. szeptember 1. 13:31:59Makró | Vállalatok
2029-ig működhet Tolna megye legnagyobb víziközmű-szolgáltatója
Megkapta a 2029. januárig szóló működési engedélyt a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivataltól az Egyesült Regionális Önkormányzati Víziközmű (ERÖV) Zrt., amely 53 településen végez ivóvíz- és csatornaszolgáltatást – jelentette be Horváth István, Szekszárd polgármestere hétfőn Szekszárdon, sajtótájékoztatón.
.
2014. augusztus 26. 10:04:59Makró
242 milliárdnyi vagyon van a regionális vízművek kezében
Több mint 242 milliárd forint állami vagyont kezelnek a többségi állami tulajdonú, regionális vízműtársaságok - derül ki az Állami Regionális Vízművek Közművagyon Értékelő Konzorcium által végzett vizsgálatból.
.
2014. július 28. 12:37:59Makró
Ősszel eldőlhet: jöhet az egységes vízdíj
Már ősszel a kormány asztalára kerülhet a vízdíj csökkentéséről szóló tervezet - írja a hirado.hu
.
2014. július 24. 12:58:59Vállalatok
10 milliárd forint lesz a vízközművek országos katasztere
Mintegy 10 milliárd forint uniós forrásból egységes struktúrájú, online, országos vízközmű térképi nyilvántartás és kataszter készül – jelentette be a projektet vezető NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
.
2014. június 16. 06:04:59Vállalatok
Szabó Iván: csak államosítással jöhet újabb rezsicsökkentés a víznél
Csak egy teljes körű, egy kézben, állami tulajdonban lévő szolgáltató rendszeren keresztül valósítható meg az ország egész területére érvényes egységes vízdíj, ami felváltaná a jelenlegi szétaprózott tarifákat - erről Szabó Iván, ügyvéd beszélt a Magyar Nemzetnek adott, hétfőn megjelent interjújában.
.
2014. május 31. 08:04:59Vállalatok | Személyes pénzügyek
Jöhet az egységes vízdíj
Egységesíti a kormány a vízszolgáltatás díjait, az ezt lehetővé tevő törvényjavaslatot rövidesen napirendre tűzi az Országgyűlés - írja a Magyar Nemzet kormányzati forrásra hivatkozva.
.
2014. április 14. 12:22:59Vállalatok
Víziközmű cégeket vizsgált az ÁSZ
Öt regionális víziközmű társaság 2010 és 2012 közötti működését, vagyongazdálkodását értékelte az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A feltárt szabálytalanságok és hiányosságok kiküszöbölésére az ÁSZ javaslatokat fogalmazott meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgatója, valamint a víziközmű társaságok vezérigazgatói részére.
.
2013. szeptember 11. 12:19:59Vállalatok
Győri: nagy felelősség a vízkincs
Az EU-ügyekért felelős külügyi államtitkár szerint a vízkincs egyszerre jelent előnyt és felelősséget Magyarországnak, mivel az ország bővelkedik a természeti erőforrással.
.
2013. június 25. 10:22:59Vállalatok
84 víziközmű adott be kérelmet működési engedélyre
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak (MEKH) 84 víziközmű adott be kérelmet működési engedélyre, a hivatal megkezdte a kérelmek bírálatát és a hiánypótlási felhívások megküldését.
.
2013. június 21. 09:31:59Vállalatok
Hetven vízmű kaphat engedélyt
Az energiahivatalhoz beérkezett 84 vízműengedély-kérelem nagyjából negyede eshet ki az első rostán, a fennmaradó 60-70 szolgáltató azonban megkaphatja az engedélyt - írta pénteki számában a Napi Gazdaság.
.
2013. március 19. 05:01:32Makró | Vállalatok
A víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díjak csökkentését tárgyalja a Ház
Az Országgyűlés mai ülésén a kormányzati rezsicsökkentéshez kapcsolódó újabb törvényjavaslat tárgyalásával folytatja munkáját: a fogyasztói áram- és gázár mérséklése után ezúttal a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díjak csökkentéséről vitázhatnak a képviselők.
Előző oldal 1 2 3 Következõ oldal
hirdetés
hirdetés
.