Galéria

Nagyágyúk vitáztak a gazdaságról

Nem találtak igazi válaszokat a világgazdaság válságjelenségeire a vasárnap hivatalosan befejeződött davosi Világgazdasági Fórum résztvevői sem.

A sorrendben 39. fórum öt napján a világpolitika és -gazdaság mintegy 2500 vezető személyisége, köztük 40 állam- és kormányfő abban jutott csupán egyetértésre, hogy a globális válság csak globális összefogással oldható meg.

A résztvevők egy része kudarcként értékelte a tanácskozást, mások - köztük a fórum alapítója, Klaus Schwab - viszont úgy vélik, hogy a világgazdaság globális újratervezésének munkálatai ezután kezdődhetnek, és ehhez a találkozó jó kiindulópontot jelentett.

 
hirdetés
Galéria ajánló
Tízezren tolongtak Erdélyben a magyar pláza megnyitójánTízezren tolongtak Erdélyben a magyar pláza megnyitóján

Csütörtökön nyitott a magyar Futureal és az osztrák Immofinanz közös fejlesztésű bevásárlóközpontja Nagybányán. Az erdélyi városban sokak számára még maga a pláza is újdonság volt, a kapuk kinyitása előtt a becslések szerint tízezren szorongtak az épület körül. Az ok, hogy például két órányi autóúton belül nincs másik multiplex mozi a környéken.

Őszi sportdivat Mercedes G Class-szalVárosképre szabott ALSTOM villamosok
hirdetés
hirdetés
.