Közös megegyezéssel távozik KocsisKözös megegyezéssel távozik a BKV vezérigazgatói posztjáról Kocsis István – tájékoztatta vasárnap az MTI-t Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.
.
Gyanúsítottként hallgatták ki Kocsis IstvántKülönösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. korábbi vezérigazgatóját.
.
Kocsis cáfol: nem megy a MolhozKocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója cáfolja azokat a sajtóban megjelent híreket, melyek szerint őt nevezik ki a Mol elnök-vezérigazgatójává, erről a kérdésről ő senkivel sem tárgyalt - olvasható a BKV pénteki közleményében.
.
Hernádi megy, Kocsis jön a Mol élére?Szeptember végén, október elején távozik a Mol Nyrt. éléről Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató, helyét a több állami cég felső vezetői posztját már betöltött Kocsis István veheti át - írta pénteki számában több, de pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Világgazdaság.
.
Kocsis: a BKV a tárgyalások folytatását javasoljaA BKV vezetése azt javasolja a szakszervezeteknek, hogy kedd délután 2 órakor folytassák az egyeztetést - közölte Kocsis István, a cég vezérigazgatója a Fővárosi Védelmi Bizottság kedd reggeli ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
.
Kocsis feljelentést tett a BKV szerződései miattA BKV vezérigazgatója feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen a menedzserszerződések kapcsán, különösen nagy vagyoni kárt okozó bűncselekmény gyanúja miatt. Kocsis István ezt a lépését szerdán sajtótájékoztatón jelentette be Budapesten.
.
Klados és Simor fizetése csak "kismiska"
Klados Gusztáv és Simor András a legjobban kereső, közpénzekből fizetett magyar topmenedzser. Mindkettejük havi bruttó alapbére nyolcmillió forint felett van – ez több mint negyvenszerese a hazai bruttó átlagkeresetnek, a legjobban fizetett angol és német vezetők fizetéséhez képest viszont csak "kismiska".
.
A sokadik százmillióba bukhat bele KocsisKocsis István vezérigazgató menesztését kezdeményezik a fővárosi szocialisták, mivel a BKV-nál kialakult helyzet megoldására a jelenlegi vezetővel nem látnak esélyt - közölte Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke és Steiner Pál, a fővárosi MSZP frakcióvezetője csütörtökön. A BKV közben újabb 100 milliós végkielégítést fizethet ki a Somodi Lászlónak, cég volt közlekedési vezérigazgató-helyettesének, ha úgy dönt a bíróság.
.
Kocsis: titkolták Szalainé végkielégítésétA BKV vezérigazgatója szerint eltitkolták előle a csaknem 100 millió forintos végkielégítés után továbbfoglalkoztatott volt humánpolitikai igazgató végkielégítési ügyét; Kocsis István a 168 órának adott, csütörtökön megjelent interjúban a történtekért elődeire hárította a felelősséget.
.
2009. augusztus 12. 09:01:52HR Kocsis mégis tudott a végkielégítésekről?Kocsis István, a BKV vezérigazgatója tudhatott arról a csaknem százmillió forintos végkielégítésről, amelyet Szalainé Szilágyi Eleonóra, a BKV volt humánpolitikai igazgatója engedélyezett magának - írta szerdán a Népszabadság.
.
Távozik a MÁV-tól a BKV vezéreLemondott Kocsis István a MÁV-Startnál betöltött igazgatósági elnöki, illetve tagsági posztjáról - értesült az MTI hétfőn. A távirati iroda úgy tudja, a BKV Zrt. vezérigazgatója augusztus 11-ével mondott le a MÁV-Startnál betöltött tisztségeiről.