Címkék / Menedzser Címkék / Zolnay Judit
Miközben a magyarok fele szerint az állam felelőssége, hogy gondoskodjon a nyugdíjasokról, azt mindössze 3 százalékuk hiszi, hogy nyugdíjba vonulásukkor biztosítja is majd részükre a megfelelő mértékű juttatást - derül ki egy friss felmérésből. Ennek ellenére igen alacsony azon aktív korúak aránya is, akik rendszeresen tesznek félre nyugdíjas éveikre.
Sok, sikerre érdemes női munkavállaló nem tudja kellőképpen menedzselni önmagát Zolnay Judit szerint. Az Aviva Életbiztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese az mfor.hu-nak nyilatkozva úgy vélte: annak a hölgynek, aki karrierre vágyik, ki kell néha lépnie komfortzónájából, tennie kell azért, hogy elismerjék munkáját, és meg kell tanulnia versengeni. Interjú hazánk egyik legsikeresebb női menedzserével, három gyermek édesanyjával.
A női vezetőknek is szükségük van támaszra – legyen az férj vagy mentor. Csak megfelelő önismerettel, kiegyensúlyozott magánélettel és kellő bátorsággal érhet el egy hölgy igazán nagy sikert munkahelyén, hasonlóan férfi kollégáihoz – ebben egyetértettek a Vezető nő című keddi konferencia résztvevői. Az eseményen az mfor.hu azt is megtudta, hogy továbbra sincs csodaszer a siker eléréséhez, és időnként mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából, ha karriert akar építeni.
Az igazán hatékony női vezetők saját feminim képességeiket kihasználva tudnak sikeresek lenni, hangzott el a második alkalommal megtartott "A vezető nő - a női vezető" konferencián szerdán. A budapesti rendezvényen szakértők és női felsővezetők osztották meg egymással szakmai és személyes tapasztalataikat. Az mfor.hu arra kereste a választ, hogyan lesz egy szervezet eredményesebb a női vezetés által hozzáadott értékektől.






