Továbbra sem hajlandó szóba állni az oroszokkal a MolA horvát INA-ban eszközlendő beruházásokra, valamint a már megindított kitermelő és feldolgozó projektjeire összpontosít az idén a Mol Nyrt. - közölte Hernádi Zsolt. A cég elnök-vezérigazgatója ugyanakkor kizárta a tárgyalások lehetőségét a stratégiai együttműködésről az orosz Szurgutnyeftyegazzal. A Reutersnek adott interjúban elmondta, hogy március 31-ig a horvát kormánnyal közösen meg kell találni a tőkeemelés módját az INA-ban.
.
Csányi és Hernádi a Financial Times Top50-benKét meghatározó magyarországi cég egy-egy vezetője, Csányi Sándor és Hernádi Zsolt is szerepel a Financial Times 50-es, a fejlődő piacokat képviselő üzleti vezetőket szerepeltető toplistáján.
.
Hernádi szerint csalódást okozott a makói gázA makói medencében kevésbé perspektivikusak a földgáz kutatások, mint azt a program elején a Mol remélte - mondta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a HVG csütörtökön megjelenő számában.
.
Az áfaemelést maradéktalanul meg kell fizetnünk a benzinárbanA Mol Nyrt.-nek a júliusi áfa- és jövedékiadó-emelést maradéktalanul érvényesítenie kell az áraiban, ugyanúgy, mint korábban az áfa-csökkentést, mert ha nem így tenne, akkor korlátozná a versenyt - mondta Hernádi Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója az MTI-nek.
.
Nyugodt szívvel várja az orosz csatát a Mol vezére"Bár az orosz Szurgutnyeftegaz stratégiai befektetőnek tekinti magát, én úgy vélem, hogy nehéz lenne közös pontokat találni a két cég működésében, részvényesi értékeiben" - mondta el Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója egy keddi rendezvényen. A cégvezér szerint sokat tanultak az osztrák OMV 2007-es ellenséges felvásárlási kísérletéből - többek között ennek köszönhető most, hogy nyugodtan ülhetnek.
.
Hernádi: semmiképp sem baráti az oroszok szándéka
"A Mol korábban nem tudott arról, hogy az OMV értékesíteni kívánja 21,2 százalékos részvénycsomagját" – mondta el Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az Országgyűlés külügyi bizottságának szerdai ülésén annak kapcsán, hogy az ügylet révén az orosz SurgutNefteGaz tulajdont szerzett a magyar olajipari vállalatban. Hernádi úgy véli: több furcsaság is van az üzlet körül, az orosz céget pedig akkor lehet minősíteni, ha nyíltan elmondja, mi a célja. Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke szerint Oroszország át kívánja venni hazánk energetikai rendszerét, ezért a fideszes politikus a Nemzetbiztonsági Kabinet összehívását követeli.
.
A Mol vezére szerint a válság lehetőségeket teremt
A gazdasági válságból akár jól is ki tudnak jönni a vállalatvezetők, hiszen ilyenkor a fontosabb dolgokra fókuszálhatnak, megválhatnak a kevésbé hatékony kollégáktól, ráadásul az alkalmazottak ebben az időszakban igyekeznek a legtöbbet kihozni magukból, és kreatívabbakká válhatnak. Az mfor.hu ezúttal a "Sikeres vezető" konferencián járt, amelyen neves hazai menedzserek számoltak be arról, milyen kihívásokat látnak a mostani krízishelyzetben.
.
Csányi és Hernádi is lát kiutat a válságbólMost arra van szükség, hogy amilyen gyorsan csak lehet olyan intézkedéseket hozzon, jelentsen be a kormány, amelyek bizonyítják, hogy Magyarország elkötelezett a konvergencia-program és a pénzügyi egyensúly megtartása mellett - mondta el a Népszabadságnak Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.
.
OMV cáfolatokA pénteki Mol-OMV médiacsata újabb elemeként az osztrák vállalat három pontból álló cáfolatot adott közre, amelyet az mfor.hu változatlan formában közöl.
.
Lex Mol: Bokros nekiment Hernádinak és CsányinakBokros Lajos szerint a lex Mol az olyan magyar üzleti oligarchákat védi mint Hernádi Zsolt és Csányi Sándor. Rajtuk kívül azok a politikusok húzhatnak belőle hasznot, akik ezeknek a „kiskirályoknak” a támogatását élvezik.
.
Hernádi: Befejeztük az OMV-cirkuszt!A Mol a maga részéről befejezettnek tekinti az OMV-vel való összeolvadásról szóló vitát, mondta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a Financial Times Deutschland (FTD) hétfői számának.
.
Hernádi: Nem egyesülne orosz céggel sem a Mol"Értékromboló" lenne részvényesi szempontból a Mol és az osztrák OMV egyesülése, mivel az összeolvadt társaság jelentős vagyoneladásra kényszerülne finomítói, valamint nagy- és kiskereskedelmi szinten egyaránt - mondta a keddi Financial Timesnak a magyar olajipari vállalat elnök-vezérigazgatója.
.
Hernádiékon keresztül vezet az út a Mol felvásárlásához
Ha elindul a konszolidáció az olajpiacon, a térségben a Mol a legkevésbé védett egy esetleges felvásárlással szemben. Igaz, akár osztrák, akár orosz kérőről is van szó, a házasság nem jöhet létre a Mol menedzsmentjének beleegyezése nélkül. Az mfor.hu annak apropóján elemzi a magyar cég lehetséges jövőjét, hogy az osztrák OMV hétfőn bejelentette: csaknem húsz százalékra növelte részesedését a társaságban.
.
MOL: fel kell készülnünk a bioüzemanyagok forradalmára
Bár a bioüzemanyag előállítása gazdaságosság szempontjából ma még nem alternatívája a kőolajénak, hosszú távon azonban forradalmasíthatja a motorikus hajtóanyagok termelését, véli Hernádi Zsolt. Az mfor.hu Staféta sorozatában a MOL igazgatóságának elnöke válaszolt Gaál Zoltán, a Pannon Egyetem rektorának kérdésére.