Menedzser

Címkék / Menedzser Címkék / Jászai Gellért

2017. március 6. 05:37:59Vállalatok
Közös terveikről beszélt Mészáros Lőrinc évtizedes barátja
Az Opimus Group és a Konzum tőzsdei társaságok itthon és a nemzetközi piacon is további terjeszkedést terveznek - erről a Konzum Nyrt. elnök-vezérigazgatója beszélt a Világgazdaságnak adott, hétfőn megjelent interjújában.
.
2016. október 4. 19:31:59Vállalatok
600 ezer volt a számlájukon mégis több milliárdnyi hitelt kaptak
600 ezer volt a számlájukon mégis több milliárdnyi hitelt kaptakNehéz pusztán a számokra hagyatkozva józan ésszel megérteni, hogyan kaphat egy 588,5 milliós saját tőkével rendelkező cég, melynek féléves mérlege szerint 3 hónapja még csak 623 ezer forint volt a számláján több milliárdnyi hitelt arra, hogy az ország egyik legnagyobb szállodaláncát felvásárolhassa. Márpedig hétfőn ez megtörtént.
.
2016. október 4. 09:46:59Vállalatok
Leisztinger a Jászai-üzletről:"hallottam a legképtelenebb pletykákat"
A Hunguest új tulajdonosa a szállodák felújítását, a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztését tervezi, és a további terjeszkedés is célja. Jászai Gellért, a Konzum-csoport elnöke a Magyar Idők kedden megjelent számában elmondta: a hangsúly Magyarországon és a belföldi turizmuson marad, a hálózat bővítését a már meglévő és eredményes vidéki egységek vonzáskörzetében tartja elképzelhetőnek.
.
2016. július 22. 06:52:59Vállalatok
Lezárult a Hungest Hotels átvilágítása
Lezárult a tizennyolc magyarországi és három külföldi szállodát jegyző Hunguest Hotels Zrt. átvilágítása, de a teljes adás-vételi folyamat augusztus közepéig tarthat - írta a Magyar Idők online kiadása csütörtök este.
.
2012. március 6. 12:19:59Vállalatok | Befektetés
Budapest legnagyobb ingatlan-portfóliója cserél gazdát
Jászai Gellért értékesíti budapesti ingatlan befektetéseit. A második és ötödik kerületi ingatlanok adásvételére vonatkozó megállapodás, egy Nobilis Kristóf érdekeltségi körébe tartozó céggel jött létre. A felek a tranzakció értékét üzleti titokként kezelik, olvasható egy közleményben.
.
2011. március 17. 08:10:59Vállalatok
Haladékot kaphat a Zsolnay kisebbségi tulajdonosa
Két hónap haladékot kaphat a Manufaktúra-Befektető Kft. (M-B) a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi részvénycsomagjának, valamint szavazatelsőbbségi részvényeinek kifizetésére, ha a pécsi közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadja az erre irányuló előterjesztést.
.
2010. szeptember 1. 14:19:58Vállalatok
Jászai Gellért lett a Zsolnay elnöke
A közelmúltban történt tulajdonosváltás a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. vezetését is érintette, a társaság szerdai közgyűlésén az új tulajdonos, az SCD Group elnökét választották a pécsi társaság igazgatóságának elnökévé.
.
2010. június 29. 16:14:59Vállalatok
230 millió forintért adták el a Zsolnay kisebbségi tulajdonrészét
A Manufaktúra-Befektető Kft. (M-B) lett a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi tulajdonosa, miután kedden megkötötte a szerződést a pécsi városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt.-vel a 49 százalékos részvénycsomag és a két szavazatelsőbbségi részvény megvásárlásáról.
.
2006. június 26. 08:51:00Vállalatok
Az SCD Csoport százmilliárdot fektet be a Balatonba
Az SCD Csoport százmilliárdot fektet be a BalatonbaA fiatalember hat éve céget alapított, s ma arra készül, hogy 100 milliárd forintos beruházás révén Európa felkapott üdülőhelyévé varázsolja a Balatont. Jászai Gellért (32) beavat bennünket a siker három összetevőjébe, a csapatépítés titkaiba, és elmondja, hogy mit vár befektetőként a mindenkori kormánytól.
.
2006. január 2. 09:01:00
Menedzser Dream Team 2005: Kell egy csapat!
Menedzser Dream Team 2005: Kell egy csapat!A tavalyi év menedzsercsapatának kapuját Demján védi, a középpályán Csányi dirigál, a védelemben öreg rókák verik vissza a támadásokat, a csatársorban pedig ifjú titánok zilálják szét az ellenfél védelmét. Az mfor.hu a tavalyi év menedzser- és cégteljesítményei alapján összeállította 2005 álomcsapatát. Ön kit szavazna ki a tizenegyből, vagy kit választana be abba? Szövetségi kapitány kerestetik, nem csak az MLSZ-ben!
.
2005. január 1. 00:27:00Vállalatok
Jászai Gellért
.