Menedzser

Címkék / Menedzser Címkék / Urbán László

2010. november 3. 08:31:59Makró
Urbán-exkluzív: nem feltétlenül káros lépés a kormány nyugdíjterve
Urbán-exkluzív: nem feltétlenül káros lépés a kormány nyugdíjterveAz eddig bejelentett intézkedésekkel egy-két évnyi időt nyert a kormány, hogy olyan strukturális reformokba is belekezdjen, melyek a költségvetés kiadási oldalát érintik és fenntarthatóbbá teszik – mondta az mfor.hu-nak adott interjújában Urbán László. Az EBRD igazgatósági tagja szerint a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos kormányzati elképzelések nem feltétlenül károsak, ugyanakkor az, hogy a kormány egyoldalúan dönt úgy, hogy több mint egy évig nem fizeti a járulékot, már egy másik kategória. Mfor.hu-interjú.
.
2010. szeptember 6. 12:43:59Makró
Urbán szerint újabb megállapodást kellene kötni az IMF-fel
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy újabb megállapodást kellene kötni, mert annak segítségével a kormány hamarabb visszanyerheti a nemzetközi pénzpiacok előtt a hitelességét, és ezzel a kamatfelárak is csökkennének - nyilatkozta Urbán László, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) magyarországi kiküldöttje a Magyar Nemzet hétfői számában.
.
2010. augusztus 24. 12:50:04Vállalatok
Időhiány miatt lemondott Urbán a Malév elnöki posztjáról
Urbán László, a Malév igazgatóságának elnöke augusztus 26-i hatállyal lemondott tisztségéről elfoglaltságaira hivatkozva - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.
.
2010. július 23. 11:59:59Vállalatok
Malév: távozik Leonov, jön Urbán
A korábbi híreknek megfelelően személycserékről döntött ma a Malév rendkívüli közgyűlése.
.
2010. március 18. 07:06:50Makró
Urbán lesz Andor utódja az EBRD-nél
Urbán lesz Andor utódja az EBRD-nélUrbán László, az OTP korábbi vezérigazgató-helyettese március 22-től veszi át az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik igazgatóhelyettesi posztját - írja a Népszabadság csütörtöki számában a Pénzügyminisztérium honlapján megjelent közleményre hivatkozva.
.
2009. július 31. 17:11:55Makró | Vállalatok
Távozik Urbán az OTP-től
Távozik Urbán az OTP-tőlA felek közötti menedzsment szemléleti nézeteltéréssel magyarázzák az OTP vezérigazgató-helyettesének távozását. Urbán Lászlót Bencsik László váltja a poszton, áll a bank közleményében.
.
2009. július 8. 15:36:58Makró
Ura a helyzetnek az OTP a vezérhelyettes szerint
Az OTP Bank kölcsönportfóliója együtt romlik a gazdasági válság mélyülésével Kelet-Európában, azonban a pénzintézet ellenőrzés alatt tartja a folyamatot, és a fejlemények nem veszélyeztetik a bank céljait, írta szerdán a Reuters hírügynökség, az OTP Bankcsoport vezérigazgató-helyettesét, Urbán Lászlót idézve.
.
2008. október 23. 11:29:53Makró
CNBC: Magyarország a hitelválság első vonalaiban találta magát
A CNBC amerikai gazdasági hírtelevízió szerdán több tudósításban, Budapestről számolt be arról, hogy Magyarország "a hitelválság első vonalaiban találta magát".
.
2007. március 19. 08:46:00Vállalatok
Beck, Bienerth, Urbán: miért váltottak?
Beck, Bienerth, Urbán: miért váltottak?A menedzsereknek szükségük van az új kihívásokra annak érdekében, hogy ne kényelmesedjenek el az adott pozícióban, állítják az mfor.hu Heti Hármasában megkérdezett topvezetők. Ezúttal az OTP új alvezérét, a Vodafone új főnökét és a PWC egykori első emberét kérdeztük a váltás körülményeiről és okairól.
.
2007. január 9. 07:56:00Vállalatok
Távozik az OTP alelnöke
2007. január 8-án távozott az OTP bank alelnöke, Spéder Zoltán. A társaság Stratégiai és Pénzügyi Divíziójának vezetésével Urbán Lászlót bízzák meg.
.
2007. január 1. 13:03:00
Urbán László
.