Pénzügy
2010. március 10. 09:31:58
KSH: 6,3 százalékkal csökkent a magyar GDP tavaly
A bruttó hazai termék 2009-ben 6,3 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél. A tavalyi utolsó negyedévben 4 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 4,1 százalékkal csökkent a GDP az előző év azonos időszakához képest - közölte a részletes adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
.
2010. március 10. 09:06:58
A januári 85,5 után februárban csak 45 százalék nőtt a kínai export
A piaci kereslet világméretű erősödésének jeleként a kínai export - kiigazítatlan adatok szerint - 45,7 százalékkal bővült idén februárban az egy évvel korábbihoz képest - jelentette szerdán a kínai vámhivatal.
.
2010. március 10. 09:01:58
Papandreu a spekuláció ellen és a kedvezőbb kamatlábak mellett érvelt Obamának
A pénzügyi spekuláció korlátozását szorgalmazta Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök Barack Obama amerikai elnökkel Washingtonban folytatott megbeszélésén, Papandreu szerint Obama kedvezően fogadta az általa ismertetett európai elképzeléseket.
.
2010. március 10. 08:46:59
Nem tetszik az elemzőknek a magyar fellendülés
Hiába látott kedden reggel napvilágot a várakozásokat meghaladó adat az ipari termelésről, az elemzők nincsenek elragadtatva attól. Véleményük szerint ugyanis egészségtelen annak szerkezete, a növekedés kizárólag a német üzleti szféra fellendülésén alapul.
.
2010. március 10. 08:21:58
Itt az első magyar pozitív adóslista! - De meddig működhet?
Itt az első magyar pozitív adóslista! - De meddig működhet?Áprilistól pozitív adóslista készül Magyarországon is - hangzott el egy keddi sajtótájékoztatón. Jóri András adatvédelmi biztos az mfor.hu kérdésére elmondta: vizsgálni fogja a cég gyakorlatát, hogy valóban megvalósul-e az önkéntes adatszolgáltatás, ellenkező esetben akár meg is tilthatja a lista létrehozását. Mfor.hu-háttér.
.
2010. március 10. 07:46:59
Válság: tavaly 16 százalékkal nőtt az amerikai milliomosok száma
Tizenhat százalékkal emelkedett a milliomosok száma tavaly az Egyesült Államokban, az előző évi 27 százalékos - éves szintre vetített - csökkenés után - derült ki a Spectrem Group tanácsadó cég felméréséből.
.
2010. március 9. 18:11:52
Árengedményekkel csábíthatók el a magyar vásárlók
Árengedményekkel csábíthatók el a magyar vásárlókA 2009-es recesszió komoly visszaesést hozott, az idei év pedig átrendeződést vetít előre a fogyasztásban. Az európai trendek szerint a bio- és a "méltányos" termékek erősödnek, míg itthon a "fapados" és a használt cikkek felé fordulhatnak a vásárlók.
.
2010. március 9. 15:51:08
Növelheti a versenyt a gázpiacon az FGSZ és az E.ON elszámolóháza
A reálisabb piaci árakat eredményezhet és fokozhatja a versenyt a nyár közepén várhatóan elinduló két elszámolóház, amit az FGSZ Földgázszállító Zrt. és az E.ON működtet majd külön-külön a szabad földgázkapacitások és földgáz kereskedelmére - közölte Szilágyi Zsombor, az Emfesz Kft. iparági kapcsolatok igazgatója kedden az IIR Magyarország GasCon 2010 című konferenciáján Budapesten.
.
2010. március 9. 15:41:59
IMF: fel kell készülni egy következő válságra
A világnak fel kell készülnie egy következő válságra, még akkor is, ha most úgy tűnik, hogy a világgazdaság kezd kilábalni a recesszióból - jelentette ki az IMF vezérigazgatója.
.
2010. március 9. 15:21:23
Már ott a fény az alagút végén, várhatóan nem késik az euró
Kelet-Európában már "látszik a fény az alagút végén", és a térség egészében az idén ismét gazdasági növekedés lesz - hangzott el a Fitch Ratings kedden Londonban rendezett éves helyzetértékelő konferenciáján. A cég szakértői szerint a görögországi fejlemények várhatóan nem okoznak érdemi késést az euróövezet bővítésében az eddig valószínűsített menetrendhez képest.
.
2010. március 9. 15:01:11
Juncker is támogatja az Európai Valutaalap gondolatát
Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök is támogatóan nyilatkozott az Európai Valutaalap létrehozásának gondolatáról, miután kedden fogadta a hivatalos látogatáson a nagyhercegségben tartózkodó Angela Merkel német kancellárt.
.
2010. március 9. 14:31:51
A Philip Morris perre megy Norvégiában
A Philip Morris dohánycég perre megy Norvégiában a dohánytermékekkel kapcsolatos tilalom miatt. A Dagens Naringsliv beszámolója szerint az amerikai cégnek az nem tetszik, hogy az idén január óta érvényben lévő új szabályozás szerint a boltokban a dohánytermékeket nem szabad jól látható helyen elhelyezni.
.
2010. március 9. 14:21:25
A GVH 10 millióra büntetett egy gyógyászati céget
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10 millió forintra büntette a Meditens Hungary Kft.-t a fogyasztók megtévesztése, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
.
2010. március 9. 14:11:41
A cseh Penam megveszi a Ceres péküzemet
Belép a magyar piacra a Penam, a második legnagyobb cseh péküzem. A Penam kedden közölte: szerződést írt alá a magyar Ceres péküzem, valamint annak Multi nevű leányvállalatai megvételéről. A tranzakció a cseh versenyhivatal jóváhagyása után lép érvénybe. A vételárat a Penam nem hozta nyilvánosságra.
.
2010. március 9. 13:31:59
Dinamittal indíthatja a kormányzást a Fidesz
Dinamittal indíthatja a kormányzást a FideszRadikális gazdaságpolitikai változásokra kívánja sarkallni a választások után felálló új kormányt Járai Zsigmond. Az Orbán-kormány egykori pénzügyminisztere több ezer állami hivatal eltörlése révén csökkentené az állami kiadásokat, 8,5 százalékkal mérsékelné az adóterhelést, hosszútávon pedig a jelenlegi ötvenről negyven százalék alá vinné le az állami újraelosztás arányát. Járai kiemelte: mindez nem a Fidesz hivatalos álláspontja – azonban reményét fejezte ki, hogy a legnagyobb ellenzéki párt kormányra kerülése esetén hasonló víziót képvisel majd. Mfor.hu tudósítás.
.
2010. március 9. 12:54:07
GfK: a magyar háztartások alkalmazkodtak a válsághoz
A magyar háztartások úgy alkalmazkodtak a válsághoz, hogy a kevesebbet költöttek ruházkodásra, utazásra, és mérsékelték a napi vásárlásaikat - mondta Dörnyei Otília, a GfK Hungária Piackutató Intézet ügyfélkapcsolati igazgatója kedden, sajtótájékoztatón Budapesten.
.
2010. március 9. 12:44:55
A reklámnak egymagában kell tájékoztatnia a fogyasztót
Az ésszerűen eljáró fogyasztó elfogadja a reklám információtartalmát, ezért annak önmagában kell igaznak lennie, és nem várható el az, hogy a fogyasztó más forrásból ellenőrizze a reklám tartalmát - mondta Zavodnyik József, a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsának tagja kedden, a Réczicza White & Case LLP ügyvédi iroda versenyjogi rendezvényén.
.
2010. március 9. 11:36:13
Fitch: a feltörekvők megítélése a jobb
A piaci szereplők most már számottevően kedvezőbben ítélik meg a felzárkózó országcsoport gazdasági kilátásait, mint a magasabb besorolású gazdaságokét - hangzott el a Fitch Ratings kedden Londonban rendezett éves szuverén adósi helyzetértékelő konferenciáján. A cég szakértői valószínűtlennek nevezték az euróövezet felbomlását.
.
2010. március 9. 11:26:59
Kína aranyba fektet, a jüant erősíti
Kína óvatos lépéseket tesz abba az irányba, hogy devizatartalékának a jelenleginél nagyobb részét fektesse aranyba és bővíti a nemzeti valutájában történő kereskedést - közölte Ji Kang (Yi Gang), a kínai jegybank helyettes vezetője keddi tájékoztatóján.
.
2010. március 9. 11:06:59
Növelné a tévé eladásait a Sony
Tokió, 2010. március 9., kedd (MTI/Dow Jones) - A Sony Corp. áprilistól 2011 március végéig tartó üzleti évében támadásba lendül a laptévék világpiacán és értékesítéseit 70 százalékkal, több mint 25 millióra növeli.
.
2010. március 9. 11:01:41
Csehországban nő az ipari termelés és lassul az infláció
Csehországban a vártnál nagyobb mértékben, 5,3 százalékkal nőtt az ipari termelés januárban az egy évvel korábbihoz képest, a fogyasztói árak pedig a várt emelkedéssel szemben nem változtak februárban az egy hónappal korábbihoz képest.
.
2010. március 9. 10:51:59
Januárban évi 19,3 százalékkal nőtt a szlovák ipari termelés
A szlovák ipari termelés januárban 19,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a szlovák statisztikai hivatal.
.
2010. március 9. 10:41:59
Esett a Toyota népszerűsége Kínában
A Toyota februárban lekerült a legkeresettebb autók 10-es listájáról Kínában - közölte a kínai személyautók szövetségének tájékoztatása alapján kedden a China Daily című napilap.
.
2010. március 9. 10:31:59
A STRABAG alakíthatja át a siófoki víztornyot
Nettó 333 millió forintos vállalási árral, STRABAG-MML Kft. újíthatja fel, és alakíthatja át a siófoki víztornyot, a munka része egy forgó kávézó kialakítása is - a Siófok Város Önkormányzata által kiírt nyílt közbeszerzés eredménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
.
2010. március 9. 10:01:58
Merkel szerint új EU-szerződés kell az Európai Valutaalaphoz
Új uniós szerződésre és az összes EU-tagállam jóváhagyására lenne szükség a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai változatának létrehozásához - mondta a keddi Financial Times idézete szerint a német kancellár.
.
2010. március 9. 09:46:59
Fél éven belül jöhet az első kamatemelés
Az amerikai jegybank (Fed) 25-50 bázispontú kamatemelést hajt végre hat hónapon belül - vezető amerikai közgazdászok szerint. Az erről szóló felmérést hétfőn hozták nyilvánosságra.
.
2010. március 9. 09:31:58
EB: olyan összeg után is kértünk támogatást, amely tiltott
Tízmilliárd forint támogatási pénzt akar megvonni az Európai Bizottság Magyarországtól, mert állítása szerint olyan összeg után is kért támogatást, amely tiltott - írta keddi számában a Napi Gazdaság.
.
2010. március 9. 09:16:59
Ezt is megértük: szinte szárnyal a magyar ipar
Ezt is megértük: szinte szárnyal a magyar iparJanuárban már 5,7 százalékkal bővült a hazai ipar, ezzel 2008 májusa óta először mérhettünk pozitív teljesítményt - közölte a statisztikai hivatal kedd reggel. Az mfor.hu által megkérdezett elemző ennél jóval kisebb növekedésre számított, szerinte a következő hónapokban "cikkcakkos" lehet a grafikon, jórészt a tavalyi bázisoktól függ majd az adott hónap teljesítménye. Mfor.hu-háttér.
.
2010. március 9. 08:58:59
Újratárgyalt hitelek: szemmel tartja a bankokat a PSZÁF
A bankok részéről sok olyan lépés van, ami megdrágítja a hitelek átstrukturálását az ügyfelek számára, a visszaélések ellen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) erőteljesen fellép - mondta a felügyelet elnöke hétfőn Szekszárdon, a Magyar Vállalkozói Szalon vendégeként.
.
2010. március 9. 08:46:58
Szén-dioxid-kvóták értékesítésével tartaná a hiányt a kormány
A Bajnai-kormány a következő évekre vonatkozó szén-dioxid-kvóták gyors és nyomott árú értékesítésével tartaná a költségvetési hiányt - írta keddi számában a Magyar Nemzet.

8337 Pénzügy cikk arra vár, hogy elolvassa őket

hirdetés
Itt az első magyar pozitív adóslista! - De meddig működhet?Itt az első magyar pozitív adóslista! - De meddig működhet?

Áprilistól pozitív adóslista készül Magyarországon is - jelentette be Enrico Lodi, a CRIF Credit Bureau Services ügyvezető igazgatója kedden Budapesten a cég sajtótájékoztatóján. Jóri András adatvédelmi biztos az mfor.hu kérdésére elmondta: vizsgálni fogja a cég gyakorlatát, hogy valóban megvalósul-e az önkéntes adatszolgáltatás, ellenkező esetben akár meg is tilthatja a lista létrehozását. Mfor.hu-háttér.

.
Olvasói sarok
[ 2010-03-09 ] Az RTL nyakában liheg a TV2? - Martin Péter
" Azért azt tegyük hozzá, hogy az AGB-s nézettségmérés..."
[ 2010-03-09 ] Vádlója szerint Hagyó állt a BKV-maffia élén - Évikispestről
" Trambulin: Azért nehéz ügy eldönteni ki a gusztustal..."
[ 2010-03-09 ] Minden eddiginél szélesebb körű adóellenőrzésekre számíthatunk idén - Holleanyó
" Ha nem érné meg Te sem csinálnád! ..."
[ 2010-03-08 ] Eltörölné az ősbűnt Orbán Viktor - Trambulin
" Ne legyen igazam, de ezt a 4, illetve 6 évet olvasva..."
[ 2010-03-08 ] Bokros Lajos: Magyarország csak hálás lehet az IMF-nek - nemecsek
" "ennek a jelentősége nem önmagában a sokkolás, hanem..."
További témák >>
hirdetés
.