Személyes pénzügyek
2008. január 16. 11:49:00
Még drágább, de legalább minőségi célponttá fejlesztenék a Balatont
Még drágább, de legalább minőségi célponttá fejlesztenék a BalatontMinőségi turizmus, milliárdos fejlesztések, vendégvonzó attrakciók. Ezek voltak a fő hívószavai a második alkalommal megrendezett Balaton-fejlesztési konferenciának, amelyen az SCD Csoport bejelentette: idén elkezdődik a 450 millió eurós fejlesztésük első lépcsőjének konkrét megvalósítása. Az egyelőre kérdéses, mennyi idő kell ahhoz, hogy a magyar tengernek az utóbbi években nagy számban hátat fordító külföldi turistákat ismét vissza lehessen csalogatni a térségbe. Mfor.hu tudósítás.
.
2008. január 16. 05:59:56
Másfél milliós havi fizetése lesz a BKV vezérigazgatójának
Jelentősen növekszik a jövőben a fővárosi tulajdonú gazdasági társaságok vezetőinek alapbére, a BKV vezérigazgatója például az eddigi 667 ezer forinttal szemben ezután havi 1,5 millió forintot kap. A kormánypárti képviselők a döntést azzal indokolták, hogy az új javadalmazási rendszer megfelel a versenyszférában szokásos teljesítményekhez kötődő díjazásnak.
.
2008. január 15. 17:39:57
11 százalékos béremelést akarnak a Volán munkavállalói
Miközben a Volán társaságok szerint 5-6 százalékos béremelésre van lehetőség, az érdekképviseletek 11 százalékkal magasabb jövedelmet szeretnének kiharcolni dolgozóiknak. A szakszervezetek szerint sztrájkhangulat van, és a miniszterelnök segítségét kérték.
.
2008. január 15. 11:59:16
Tokajt ajánlja a The New York Times
Tokaj a Kultúra Magyar Városa cím mellett egy másik elismerésben is részesült: szerepel ugyanis azon a turisztikai listán, amit a tekintélyes amerikai napilap, a The New York Times állított össze a 2008-as idegenforgalmi szezon ajánlatairól.
.
2008. január 15. 06:04:59
Hogyan ne keressünk állás?
Kevés a jó munkahely, ezekért komoly küzdelem folyik. A munkaadók igyekeznek a legjobb jelölteket kiválasztani, és több olyan típushiba van, melynek elkövetői azonnal kizárják magukat a munkáért folytatott versenyből.
.
2008. január 9. 06:04:04
Mit tehetsz, ha egyik pillanatról a másikra kirúgnak?
Mit tehetsz, ha egyik pillanatról a másikra kirúgnak?Manapság a munkaerőpiacon sok munkavállaló találja magát munka nélkül egyik percről a másikra. Itt van néhány tipp arra vonatkozólag, hogy mit tegyen, és mit kerüljön el az, akinek hirtelen kell belefognia a munkakeresésbe.
.
2008. január 7. 10:24:49
Tanulni kell az önmenedzselést
Tanulni kell az önmenedzseléstEgy-egy munkáltató esetében gyakran előfordul, hogy a jelentkező nem felel meg az ott támasztott elvárásoknak. Mindez azonban korántsem jelenti azt, amit időnként sok pályakezdő vagy állás nélkül maradt ember érez, vagyis, hogy rá már egyáltalán nincs is szükség. Érdemes megtanulni önmagunk értékelését. Önmenedzseléssel, karriercélokkal, önbizalommal sokkal könnyebb előrejutni. Mfor.hu tippek.
.
2008. január 7. 07:29:35
Egyre népszerűbb az internetes utazásszervezés
Jelentősen bővült az online szervezett utazások száma 2007-ben, az MTI által megkérdezett utazási irodák 15-43 százalékos növekedésről számoltak be ezen a területen az egy évvel korábbihoz képest.
.
2008. január 3. 16:14:54
23 milliót keresnek a hazai topmenedzserek
Idén a magyar munkaadók 6 százalékos fizetésemelést terveznek, állapítja meg a PwC felmérése, a magasabb pozíciókban dolgozók esetében ugyanakkor nagyobb is lehet ennél. A PayWell elnevezésű kutatás eredményei szerint a cégek első számú vezetőinek éves bruttó tavaly átlagosan 23 millió forint volt.
.
2008. január 2. 12:34:00
Kis szállodák menthetik meg a belvárosi üzleteket
Kis szállodák menthetik meg a belvárosi üzleteketSokat hallani a legutóbbi, Belváros közeli plázanyitás kapcsán elnéptelenedő nagykörúti üzletsorokról, üres kirakatokról és arról, hogy a régi patinás üzletek helyére gagyiboltok, játéktermek, peep-show-k költöznek. Az átalakulás egyelőre valóban látványos és ijesztő, a szállodafejlesztések azonban változást hozhatnak, akár már egy pár éven belül is. Mfor.hu háttér.
.
2008. január 2. 11:09:00
A középmezőnyben vagyunk Közép-Kelet-Európa fizetési ranglistáján
A középmezőnyben vagyunk Közép-Kelet-Európa fizetési ranglistájánA Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara jövedelmi felméréséből kiderült: a régióban a javadalmazási ranglistát Szlovénia vezeti, átszámítva több mint háromszázezer forintos átlagfizetéssel, míg Románia és Bulgária átlagos jövedelemszintje a legalacsonyabb. Magyarország a ranglista közepén, míg Szlovákia a lista utolsó harmadában landolt.
.
2007. december 27. 10:04:39
Minimális mértékben nőnek jövőre a reálbérek
A gazdasági növekedés 2008-ban mintegy 3,5 százalékkal, a reálbérek átlagban egy százalékkal nőnek, az infláció pedig éves szinten öt százalék körül alakul, legalábbis a GKI Gazdaságkutató Zrt. és az Erste Bank közös előrejelzése szerint.
.
2007. december 27. 08:34:57
Emelkednek a közalkalmazotti fizetési osztályok alap-illetményei
A közalkalmazotti álláshelyeket 2008. január 1-jétől csak pályázat alapján lehet betölteni - a 2007 nyarán született közalkalmazotti törvény módosításnak ez a szabálya csak ekkortól lép hatályba. A jövő év elejétől emelkednek továbbá a fizetési osztályok alap-illetményei és az azokhoz tartozó szorzók is.
.
2007. december 25. 15:39:46
Sok a szabad állás, de nem tudni hol
Ugyan 50 ezer szabad állás van országszerte, ám az állásajánlatok döntő része nincs fenn az ÁFSZ honlapján.
.
2007. december 22. 10:04:26
Magasabbak a bérek az országos ajánlásnál
Csak egyszer fordult elő, 1999-ben, hogy a bruttó béremelés javasolt felső határánál alacsonyabb bérkifizetést regisztrált az év végén országos átlagban a Központi Statisztikai Hivatal, amióta bérszabályozás helyett az országos érdekegyeztető fórum ajánlásai befolyásolják az országos bérek alakulását a versenyszférában.
.
2007. december 20. 08:24:19
Még összejöhet idén a béregyezség
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) legutóbbi, éles hangú vitákkal tarkított vasárnapi ülését azzal zárták a szociális partnerek, hogy amint vége a sztrájknak, a munkáltatók - bár megtették utolsónak nevezett ajánlatukat - hajlandók további tárgyalásokat folytatni a szakszervezeti követelésekről, írja a Napi Gazdaság.
.
2007. december 19. 08:59:49
Etikátlan módszereket is bevetnek az állásinterjúkon a cégek
Amíg egy-egy meghirdetett állásra akár száznál is többen jelentkeznek, a hr-esek minden eszközt bevetnek a kiválasztási folyamat hatékonysága érdekében. Gyakran alkalmaznak olyan személyiség-lélektani teszteket, amelyeket csak erre jogosult szakember használhatna - írja a Napi Gazdaság.
.
2007. december 18. 13:59:59
Riasztó árak lehetnek jövőre az online álláspiacon
Riasztó árak lehetnek jövőre az online álláspiaconMiközben az internet lett az álláskeresés legfontosabb csatornája, az ilyen tevékenységet végző oldalak prognózisa szerint jövőre további emelkedés várható az online álláshirdetési piacon. Egy jelenlegi 45000 forintos kéthetes hirdetés ára 2008-ban elérheti akár az 50000 forintot is. Mfor.hu háttér.
.
2007. december 17. 17:49:43
7,5 százalékkal nő a postások bére
A postások átlagosan 7,5 százalékos átlagkereset-növekedésben részesülnek 2008-ban - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Posta (MP) Zrt. hétfőn, a cégnél működő érdekképviseletekkel kötött bérmegállapodás aláírása után.
.
2007. december 17. 09:14:24
Szívesen szilveszterezünk egzotikus helyeken
A vezető utazásszervezők ünnepi időszakra eső útjai döntően elkeltek, de – mint többen megfogalmazták – a gyenge nyár után ez az időszak sem ígér kiemelkedő eredményeket. A hazai szállodák ugyanakkor szilveszterre már nagyrészt megteltek, karácsonyra még van szabad hely, számol be a Világgazdaság.
.
2007. december 14. 14:24:57
Közel az egyezség a jövő évi béremelésről
Ugyan némileg közeledtek az álláspontok, ám megállapodás pénteken sem született az OÉT aktuális ülésén. A felek nagyjából másfél-két százaléknyi béremelésen vitatkoznak.
.
2007. december 14. 09:29:39
Alig változott a hazai szállodák kihasználtsága
Az év első tizenegy hónapjában a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák 61 százalékos szobakihasználtsággal működtek, országos átlagban 2 százalékkal emelkedett, a fővárosi szállodákban némileg csökkent a vendégéjszakák száma, a folyó áron számított nettó szobaárbevétel pedig 3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
.
2007. december 14. 06:39:00
Karöltve támadják le a piacot a balatoni üdültetők
A Balaton mint márka megjelentetése a turisztikai piacon az üdülőrégió szereplőinek magasan szervezett együttműködésével - egyebek közt ezekért a célokért tett fontos lépéseket a 2005-ben indult, és ez év végével záruló, 172 millió forintos költségvetésű Balaton Partnerségi Program - derült ki a projektmenedzser Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. (BIFÜ) által szervezett zárókonferencián csütörtökön, Siófokon.
.
2007. december 13. 11:54:49
Ecostat: csökkent a Turizmusbarométer a második félévben
Szerények a turizmus lehetséges fejlődésével kapcsolatos várakozások, a gazdasági megszorítások hatása továbbra is érezhető az ágazatban, ezért az idei második félévi Turizmusbarométer értéke csökkent.
.
2007. december 12. 15:14:00
89 milliót is kereshet egy külföldi cég vezetője hazánkban
Idén átlagosan 22,5 millió forint volt az ügyvezetők teljes jövedelme a hazai - főként német tulajdonú - vállalatoknál, míg a vezető beosztású munkavállalók átlagbére csaknem tízmillió forintot tett ki - derült ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, valamint a Kienbaum tanácsadó cég idei közös felméréséből.
.
2007. december 6. 17:04:59
Lemondhatnak a plusz juttatásról a közszférában dolgozók
A tavalyi megállapodásban ugyan volt szó egy-két heti extrajuttatásról, a most megkötött alkuban ez már nem szerepel, közölte Veres János. Így erre hiába is számítanak az állami alkalmazottak, a kifizetésre nem kerül sor.
.
2007. december 5. 07:29:55
5 százalékkal nőnek a keresetek a közszférában
Átlagosan öt százalékkal emelkednek a közszférában a bérek, állapodtak meg az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető tanácsban - közölte Csizmár Gábor.
.
2007. december 5. 05:59:32
Állásinterjúk: hogyan szűrjük ki az alkalmatlan jelölteket?
Állásinterjúk: hogyan szűrjük ki az alkalmatlan jelölteket?Az önéletrajzok többségében többnyire jól hangzó ígéretekkel, jó referenciával találkozunk, majd később kiderül, hogy a jelölt alapvető szakmai hiányosságokkal rendelkezik. Az alábbiakban ennek elkerülésére kívánunk néhány jó tanáccsal szolgálni.
.
2007. december 4. 18:44:51
Arcunkból olvashatnak az állásinterjún
Arcunkból olvashatnak az állásinterjúnAz arcról is leolvashatják a személyiséget, és meghatározhatják a viselkedési jellemzőket a hr-esek a jövőben egy új magyar technológia segítségével a fejlesztők szerint. A rendszer állítólag biztonsági területen is forradalmi változást hozhat. Mfor.hu beszámoló.
.
2007. november 28. 11:49:16
Utazási piac: a háború online zajlik
Az internetes utazás-vásárlásokban az ár és a kényelem a legfontosabb tényezők. A dinamikusan fejlődő online utazási piacon az utóbbi évben az erőviszonyok az internetes utazási irodák felől a szolgáltatást nyújtó cégek, vagyis a légitársaságok és szállodatulajdonosok javára tolódtak el. A siker kulcsa a vásárlói hűség kialakítása, derül ki a PricewaterhouseCoopers (PwC) jelentéséből.

3590 Személyes pénzügyek cikk arra vár, hogy elolvassa őket

hirdetés
Nyakunkon a jövő

Kulcskérdés a digitális érettség

A digitális érettség egyre több vállalkozás esetében létkérdés. A Microsoft ennek mérésére dolgozott ki egy mutatót.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2017-11-22 ] Nincs elfelejtve: 2826 milliárddal tartozik az állam a volt pénztártagoknak - lea
" Én már el is felejtettem azt a közel 6millió forinto..."
[ 2017-11-22 ] Óriási fizetésemelést kapnak a Parlament tisztviselői - Tóth Jani
" Miért nem jönnek inkább vidékre termelő üzemekbe dol..."
[ 2017-11-20 ] Összeomlott Merkel Jamaica-koalíciója - kakambuki
" Hát ez már nem az a kimondott diadalmenet amivel a M..."
[ 2017-11-19 ] Olyat húz az RTL, amire eddig még nem volt példa - Dinafeel
" Úgy látom savanyú a szőlő! Egyik csatornát sem nézem..."
[ 2017-11-14 ] A BKV mérnökökkel pótolja a buszsofőröket - gubaba
" Kerekesszékkel közlekedőket is felvesznek? ..."
További témák >>
hirdetés
.