2018. január 19. 16:59

A befektetők egyre jobban tartanak attól, hogy nem sikerül egyezségre jutnia a republikánusoknak a demokratákkal, és így leállhat az amerikai kormányzat.

Felerősödtek az aggodalmak amiatt, hogy a szövetségi kormány működése leállhat a hét végén, ha mind a két házban nem szavazzák meg péntek estig a működés finanszírozását átmenetileg biztosító törvényt. A dollár árfolyama már három éves mélypontra jutott az euróval szemben. A dollár mellett a csütörtöki részvénypiaci kereskedés is jelezte az óvatosságot, erős nyitás után ugyanis lefele tartottak a vezető amerikai indexek.

Nem véletlen a befektetők kivárása, egy-egy ilyen kormányzati leállás a múltban mindig azt eredményezte, hogy a részvényárfolyamok időlegesen csökkentek.


A helyzetet ugyan javítja az, hogy csütörtök este a Képviselőház elfogadta a kormányzati működés leállásának elkerülését lehetővé tévő törvénytervezetet és átadta azt a Szenátusnak. Ott azonban a hírek szerint pénteken nem fog átmenni a tervezet. Így helyi idő szerint szombat délben elfogy a decemberben adott átmeneti keret, és a kormányzat működésére nem lesz pénz. Emiatt ugyan nem áll le minden közszolgáltatás, de számos olyan intézmény lesz, ahol fizetések híján nem mennek majd dolgozni a közalkalmazottak.

A dollár gyengülése mellett a kötvénypiacon is az óvatosság tükröződik, amit jelez az a tény, hogy a 10 éves amerikai állampapírok hozama immár egyéves csúcson van, elérte a 2,64 százalékot. (Nem tartozik a tárgyhoz, de érdekesség, hogy a magyar 10 éves papírok hozama ennél 50 bázisponttal alacsonyabb, csupán 2,17 százalék.) Az egyre emelkedő hozamgörbe azért is meglepő, mert a dollár árfolyama többnyire a kötvények hozamával együtt szokott mozogni. A szakértők úgy látják, hogy ha a 10 éves hozamok megközelítik, esetleg át is lépik a 3 százalékot, az már olyan szint lesz, amelyre a kockázatkerülő befektetők tömegesen mozdulnak rá.

Figyelembe véve, hogy például a hasonló futamidejű német kötvények hozama fél százalék körül áll, ez már komoly elszívó erőt jelentene. A tömeges amerikai kötvényvásárlás pedig vélhetőleg a dollár árfolyamára is pozitív hatást gyakorolhatna. A helyzet persze nem ilyen egyszerű, Németországban ugyanis az SPD kongresszusát vasárnap tartják és ahhoz, hogy az új kormány megalakulhasson, a tagságnak meg kell szavaznia, hogy ismét koalícióra lép a CDU/CSU-val. Bár vannak kételyek, a szakértők szerint pozitív lesz a voksolás végeredménye. A stabilizálódó németországi helyzet pedig további euró erősödést generálhat.
 
Friss fejlemények! 

A Fehér Ház szerint 50 százalékos az esélye a kormányzati hivatalok leállásának, mert a szenátusban még nem sikerült megszavazni a működéshez szükséges költségvetést - írta az MTI.

Mick Mulvaney, a Fehér Ház költségvetési igazgatója péntek délelőtti sajtóértekezletén 50-60 százalékosra valószínűsítette, hogy a szenátusi szavazás eredménytelen marad, és a kormányzati hivatalok jó része leáll. "Számolunk a leállással" - tette hozzá.

A republikánus többségű szenátusban az okozza a nehézséget, hogy a republikánusoknak szükségük van demokrata párti voksra is a sikeres szavazáshoz. John McCain arizonai republikánus szenátor a betegsége miatt nincs jelen Washingtonban, három további szenátor pedig ódzkodik a törvényjavaslat jelenlegi formájának megszavazásától. 

mfor.hu