2p

Ezt a forrást két és fél év alatt helyezte ki a kezdeti és korai szakaszban lévő vállalkozásokra specializálódott kockázatitőke-társaság olyan cégeknek, amelyek már megvalósították a fejlesztéseiket.

 

A 2013-ban létrehozott Gazdaságfejlesztési és Innovációs Program (GINOP) pályázati forrásainak kihelyezését vállalta 2016 végén az Oxo Labs. “Piaci befektetőként olyan vállalkozási ötleteket is fel tudunk karolni és felfuttatni, amelyeket egyébként túl kezdetlegesnek vagy éppen kockázatosnak minősítenénk, ha csak saját forrásból fekhethetnénk be” – indokolta szerepvállalásukat Oszkó Péter, az Oxo Labs alapítója, a 2009-2010-es Bajnai-kormány pénzügyminisztere. 

Így viszont a kockázatitőke-társaság a 20 százalékra rúgó saját forrásait kiegészítve tudta megfinanszírozni azokat a belső fejlesztéseket, amelyekkel a legígéretesebb ötletek is a piacra kerülhetnek. Amelytől már akár az Oxo Labs, akár más befektetők képesek lehetnek tisztán saját forrásból biztosítani a további finanszírozási igényt.

Az Oxo Labs tíz startup tizenöt innovatív befektetési projektjét választotta ki és látta el összességében 600 millió forintos forrással a GINOP pályázati pénzeit is felhasználva. A támogatott startupok között található a digitális játékok világában fejlesztő társaság, az ipar 4.0 gyártás hatékonyságát javító alkalmazás, a mobil munkakörnyezet fejlesztésére megoldást adó vállalkozás, készpénzmentes fizetésben élen járó fintech-megoldás. De olyan innovatív fejlesztő csapat is, amely hatvan nap alatt felépíthető és rezsimentes lakhatást kínál a vásárlóinak.

Elsősorban az alapján választották ki a finanszírozandó startupot, hogy mekkora a projekt innovációtartalma – hangsúlyozta Oszkó Péter. De legalább ennyire meghatározó volt az is, hogy mekkora nemzetközi piaci potenciál van az elgondolásban.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!