3p

Január elején erősen csökkentette eredményvárakozását az Apple, a kedden publikált adatok szerint azt a szintet sikerült a cégnek hoznia.

Január elején hatalmas felbolydulást keltett a tőzsdéken, hogy a kínai piaci nehézségek miatt drasztikusan csökkentette negyedik negyedéves eredményvárakozását az Apple. Az elemzők ennek megfelelően jelentősen csökkentették várakozásaikat. A keddi tőzsdezárás után publikált számok szerint így a vállalat hajszálnyival jobban teljesített, mint a konszenzus.

Az Apple 4,18 egy részvényre jutó profitról számolt be, mely 1 centtel magasabb, mint az elemzők által várt nyereség. Ami a cég bevételeit illeti, ott is egy picit jobb számot láthatunk, mint az elemzői prognózisa, az ugyanis 83,97 milliárd volt, míg a tényadat 84,3 milliárd lett.

Bár a vállalat sokat lépett vissza a transzparencia terén, amikor úgy döntöttek, hogy nem közölnek negyedéves számokat az iPhone eladásokról, az éves sorokon mégis látszik, hogy a készülékek értékesítése elmaradt a várt szinttől.  Ezt azonban ellensúlyozta, hogy a szolgáltatások értékesítése jobban sikerült, mint azt korábban tervezték.

A cég által közzétett számok szerint Az iPhone eladásokból származó bevétel 15 százalékkal esett vissza, amely az utóbbi évekkel összehasonlítva példa nélküli. Tim Cook a visszaesés okaként több magyaráztattal is szolgált, ezek közül a legfontosabb az, hogy a vásárlók hosszabb ideig tartják meg, és ritkábban cserélik le a telefonjukat, mint korábban. Emellett az is komoly fejfájást okoz a vállalatnak, hogy a fejlődő piacokon, így például Kínában nem úgy teljesülnek az eladások, ahogy azzal korábban számoltak. Az iPhonok értékesítése továbbra is elképesztő "cashmashine", hiszen az egy készülékre jutó nyereségráta meghaladja a 34 százalékot. Más kérdés, hogy a fellendülőben lévő szolgáltatásokon még ennél is sokkal nagyobbat kaszálnak, hiszen ott közel duplája (63%) a nyereség hányada.

Az Apple - és a világgazdaság szempontjából is - figyelmeztető, hogy 2010 óta egyetlen olyan negyedik negyedévet sem zárt a cég, amikor éves alapon visszaesést mértek volna, most viszont ez is megtörtént. Tim Cook a mostani gyengébb évzárást egyértelműen a kínai piacon tapasztalt visszaeséssel magyarázta.

A befektetők mindenestre a várakozásokhoz közeli eredményeknek is nagyon örültek, hiszen a piaczárás utáni úgynevezett aftertrading időszakban a részvények szárnyalni kezdtek, és 5 százalékos erősödést mutattak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!