2019. június 17. 10:09

Egy ünnepélyes csengetéssel ugyanis Balog Ádám, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója hétfő reggel elindította a bankpapírok tőzsdei kereskedését. Az első órában azonban még nem született ügylet, amihez az szükségeltetik, hogy legyen eladási szándék.

Egy zártkörű részvénytársaságban van az MKB Bank-részvényem, amennyiben ezt értékesíteném, arról mindenképpen be fogok beszámolni – válaszolta Balog Ádám az Mfor.hu és a Privátbankár.hu azon kérdésére, a Promid Invest Zrt. kizárólagos tulajdonosaként elad-e és ha igen, mikor a 2,56 százalékos pakettjéből, hogy ezáltal is lehetővé váljon kisbefektetők számára MKB Bank-részvények vásárlása.

Még várni kell az első ügyletre Még várni kell az első ügyletre

Arra pedig, hogy korábban azt nyilatkozta, középtávon 20-30 százalékos közkézhányad lenne az egészséges arány, a bankvezér azt mondta, az a magánvéleménye volt, s immár tőzsdei cég vezetőjeként nem kíván e témában megnyilatkozni.

Újságírói kérdésekre még azt is kijelentette, hogy a bankban közel 50 százalékos befolyással bíró Mészáros Lőrincet korrekt tulajdonosként ismerte meg, aki nem szólt bele a bank működésébe, gondos, jó gazdaként figyel a befektetésére. Hozzátéve: a jövőben figyelnünk kell, hogy minden tulajdonosunk még transzparensebben jusson információkhoz. Arra pedig, hogy az MKB lenne Mészáros élete biznisze, Balog Ádám kijelentette: Mészáros a privatizációban nem vett részt, később szállt be tulajdonosként. 

Az MKB Bank a 6. legnagyobb kapitalizációjú cég lett a Budapesti Értéktőzsdén.

Cetelem MKB Cib Tov·bbi aj·nlatok