4p

Eseménydús napjaink vannak a kötvény és a forint piacon. Az erős fundamentumok miatt ugyan nem sok százalékkal mozog az árfolyam, de a korábbi stabilitáshoz képest a napon belüli 2-3 forint limbózás új fejlemény.

A nagy jegybankok mennyiségi lazítása előtti időkben ez a volatilitási szint nem volt rendkívüli. Újra hozzá kell szoknunk, hogy a piacok természetes módon változékonyak.

Különösen akkor, ha hírek és események jönnek a piacra, vagy korábbi árazási „horgonyok” szakadnak el. Ahogy az várható volt, az MNB képviselői elkezdtek arról beszélni szakmai körökben, befektetői találkozókon, hogy a jegybanki célt (3%) megközelítő infláció mellett vajon a jegybank mennyire tud toleráns maradni a forint további gyengülésével szemben. 

Az üzenet, hogy az „inflation targeting” rendszerben nem lehet korlátlan a türelem a forint gyengülésével szemben tehát megérkezett. Ez rögtön a kötvény piacon is hozamemelkedést és kötvény eladásokat indukált. A 10 éves kötvények hozama 3,5%-on van. A tavalyi év végi 2-1,9%-hoz képest ez jelentős változás.

Persze sok változás volt a nemzetközi hosszú hozamokban is, többek között ezért a magyar 10 éves hozam is emelkedik év eleje óta. Mégis, a korábbi trendekről leválva külön pályán kezdett gyengülni a magyar kötvény piac. Biztosan túl gyors változás ez a jegybanknak, hiszen az infláció nem indukálja még a tényleges kamatemelésről a diskurzust, vagy az emelések tényleges árazását. Noha a rövid kamatok stabilan alacsonyak, a változó jegybanki kommunikáció bizonytalanságot, újra árazódást hozhat a hozam görbe elején is. Egyes FRA lejáratokon már látjuk ennek világos jeleit. A kötvény és pénzpiac is fogta az üzentet. A további forintgyengülés az importált infláción keresztül veszélyezteti az inflációs célt, ami szigorodó monetáris politikát, tehát a monetáris politika változását hozhatja el. Az alacsony kamat politika mostantól korlátos, illetve infláció és forint függő. A piacnak nincs türelme. Kapott egy jelzést és változnak az árazások. Ezért a korábbi árazási horgonyok elszakadni látszanak - még ha ez túl korai - a kötvény piacon is. Az infláció ellen hitelesen küzdő jegybank, mely időben kellő lépésekkel és valós akcióval vezeti a piacot, hitelesen tud újra stabilitást hozni a forintban és az átárazódást követően a kötvény piacon is. A piacok gyorsan árazzák a változást, és hogy a jegybanknak lesz-e kellő ideje a fundamentális változásokhoz igazítani a monetáris politikát, vagy inkább egy a piac által kikényszerített változást fogunk látni, ma még nem tiszta. Ez nagyban múlik majd azon is, hogy a nemzetközi piacokon az „emerging” piacok megítélése és a dollár árfolyama hogyan alakulnak.

Az inflációs kilátásoktól függő esetleges kamat emelés képbe hozása segítheti a forinton lévő nyomást csökkenteni. Ugyanakkor ennek természetes következményeként a monetáris politika mozgásterének várható változása piaci eladási nyomást és feszültséget gerjeszt a kötvény piacokon. Ez normális jelenség és felelős reakció a jegybank részéről. Ha a kamat emelés sebességére és mértékére vonatkozó piaci várakozásokat nem sikerül a jegybanknak hitelesen kezelni, akkor a deviza piacon újra erősödhet az eladói nyomás. Ehhez gyors és a piaci várakozások előtt járó beavatkozásokra van szükség.

Barlai Róbert
Forrás

Jogi figyelmeztetés:
Jelen publikáció a szerző szakmai álláspontját tartalmazza, valamint a piac hangulatának ismertetését. A publikációban foglaltak nem minősülnek befektetési tanácsadásnak, befektetésre ösztönzésnek, befektetési ajánlásnak, illetőleg befektetési vagy pénzügyi elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, vagy marketingközleménynek.

A publikáció kizárólag a kiadása időpontjában érvényes, és a megjelölt vélemény, szakmai álláspont a jövőben külön értesítés nélkül is megváltozhat. Felhívjuk továbbá a figyelmet arra is, hogy minden új piaci esemény, illetőleg információ befolyásolhatja a piacokon az árakat.

Jelen szakmai vélemény általános jellegű ismertetést tartalmaz, így nem veszi figyelembe az egyes befektetők egyedi igényeit, pénzügyi helyzetét és kockázatvállaló képességét. Kérjük, hogy befektetésre, a pénzügyi, befektetési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó megalapozott döntés meghozatalát megelőzően az adott termékre, szolgáltatásra vonatkozó dokumentációt, szerződési feltételeket figyelmesen olvassa el, és óvatosan mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatát.

A jelen publikáció elkészítésének időpontja: 2018. június 13. 15 óra 00 perc

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!