5p

Miközben 2017-ben óriási árfolyamnyereségre tehetettek szert, akik beszálltak Mészáros Lőrinc mellé a Konzumba vagy az Opusba (akkor még Opimus), 2018-ban ez már nem volt olyan jó biznisz. Az oligarcha tőzsdei jelenléte így sem volt unalmas.

Emlékezetes volt 2017-ben, hogy világviszonylatban is az egyik legnagyobb árfolyamemelkedést érték el a médiában csak Mészáros-részvényeknek emlegetett papírok, a Konzum és az Opus. Olyannyira, hogy még a világ egyik legfontosabb gazdasági adatszolgáltatója, a Bloomberg is kiemelten foglalkozott a történésekkel, miután a 100 millió dollár feletti kategóriában a Konzum részvények a világon a legjobban teljesítő papírok lettek. Sok kisbefektető próbált felülni erre a hajóra, és 2017-ben valóban nagyon nehéz volt hibázni, hiszen aki vett ezekből a papírokból, az szinte biztosan komoly nyereséget ért el rajtuk.

Noha sok elemző figyelmeztetett, hogy az eufória nem teljesen megalapozott, mások úgy vélték, a tündérmese 2018-ban is folytatódhat. Így sokan voltak, akik a megszerzett részvényeiken elért nyereséget nem realizálták, hanem megtartották az értékpapírokat, míg mások ki-be ugráltak egy-egy hullám esetén, abban bízva, hogy ha meg nem is ismétlődik az egy évvel korábbi őrült száguldás, de legalább tisztes hozamot érhetnek el.

Az, aki hitt a "vedd és ülj" stratégiában, azok rendre veszteséggel zárták az előző évet, hiszen a 2017-ben már Mészáros Lőrinc nevével fémjelzett három társaság, a Konzum, az Opus és az Appeninn is számottevő mínusszal zárta a pár napja zárult esztendőt. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy a nemzetközi befektetői klíma sem volt túl kedvező. Más kérdés, hogy ezek a részvények egy évvel korábban nem azért emelkedtek őrült módon, mert a Wall Streeten a bika volt az úr, hanem mert abban bíztak a spekulánsok, hogy Orbán Viktor barátjának jelenléte olyan megbízásokhoz és eszközökhöz segíti a vállalatokat, amelyek révén a korábbi működéséhez képest sokkal eredményesebben gazdálkodhatnak. A – nem jogi értelemben vett – bennfentességet erősítette az is, hogy év közben a miniszterelnök veje, Tiborcz István is milliárdos értékben szerzett tulajdonrészt Mészáros tőzsdei birodalmában.

Szintén ezen logika mentén ment viszont óriásit az idei szerzemény, az informatikával foglalkozó 4IG. A 2017 végén még 200 forint körül ácsorgó, és tavaly tavaszig csak néhány forintot mozduló papír a felcsúti befektető megjelenése után szárnyra kapott, és ahogy Mészáros Lőrincék tulajdonrésze nőtt, úgy vágtatott a részvény is. Az évet végül 1580 forinton fejezte be, ám a 4IG történelmi rekordja ennél jóval magasabb, 2180 forint volt.

Rossz idők, szép napok

Miközben a szakemberek és az elemzők időnként teljesen ellentétes állásponton voltak a papírok valós értékét illetően, részletes elemzést csupán az MKB készített a Konzumról. Miután azonban a bank is Mészárosék érdekeltségébe tartozik, az ott jelzett 4000 forint feletti fair értéket sokan csak mosolyogva fogadták, hiába járt el jóhiszeműen az elemzés készítője és támasztotta alá érvelését nemzetközi példákkal. A piaci mozgásokból úgy tűnt, a befektetők sokkal inkább tartják "kormányközeli vagyonkezelőnek” a céget, így a politikai hírekre legalább olyan aktívan reagáltak a részvények, mint a gazdaságiakra. Így például február végén, amikor egy fontos Fidesz-központban, Hódmezővásárhelyen ellenzéki polgármester győzött, hatalmasat esett az árfolyamuk, attól tartva, hogy esetleg a parlamenti választásokon is megváltoznak az erőviszonyok. Amikor azonban április 8-án újabb kétharmadot szerzett Orbán Viktor, a papírok kilőttek, és erősen megközelítették év elejei rekordszintjüket.

Hasonlóan komoly árfolyamemelkedést láthattunk április végén, amikor a hazai sajtóban elsőként számolt be az mfor.hu arról, hogy Mészáros Lőrinc lemond felcsúti polgármesteri posztjáról. Olaj volt akkor a tűzre a nagy tulajdonos közleménye, Mészáros ugyanis azt írta ebben: "Az irányításom alatt lévő tőzsdei vállalatok jelentős tranzakciók előtt állnak, gazdasági érdekeltségeim átfogó szervezeti átalakuláson mennek keresztül, amelyek tulajdonosként teljes embert igényelnek, így lehetetlenné teszik, hogy az üzleti élet mellett közfeladataimnak is eleget tegyek."

Sokan vételi jelzésnek vették, amikor lemondott a polgármesteri címről
Sokan vételi jelzésnek vették, amikor lemondott a polgármesteri címről

Arccal a befektetők felé

A vállalatok pedig valóban mentek előre, bár a befektetők ennél valószínűleg többre számíthattak. Mindenesetre a Konzumba számos, addig függetlenül működő Mészáros-érdekeltséget olvasztottak be, tőkeemelések révén pedig a társaság idegenforgalmi tevékenységét erősítették. A Konzumhoz ugyanis több szálloda is került évközben (volt amelyiket megvettek, másoknál a kezelést végzik), majd november végén azt közölték, hogy tőkeemeléssel szerzik meg a BLT Group Zrt. - és az érdekeltségébe tartozó Balatontourist-csoport - közvetlen tulajdonát.

A befektetők irányába is több lépést tettek, így – noha mindenki sejtette a viszonyokat, - felfedték, hogy Mészáros és neje áll a a Konzum PE Magántőkealap mögött. Hasonló volt a helyzet, amikor a papír esetében a vállalat a részvények feldarabolásáról döntött, a splitet az mfor.hu-nak a vállalat vezérigazgató-helyettese legalábbis ezzel magyarázta. A nagy durranást azonban év végére tartogatták, hiszen bejelentették, hogy a Konzumot és az Opust össze kívánják vonni. Ennek révén egyébként egy régiós szinten is említésre méltó nagyságú vállalat jöhet létre. Ráadásul a tulajdonosok szándéka szerint külföldi befektetőket is bevonnának, ezt elérendő nemzetközi roadshowra viszik a társaságot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!