8p

A főváros egyelőre nem tudja eldönteni, hogy az iparűzési adó felpántlikázásáról szóló bejelentés egyszerű blöff vagy első puskalövés egy kezdődő háborúban. Semjén Zsolt mindenesetre benyújtotta a törvényjavaslatot.

Az iparűzési adót elsődlegesen a helyi tömegközlekedés finanszírozására kell fordítaniuk az önkormányzatoknak, és ezt a jövőben törvénybe is foglalják - jelentette be Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A kormány ugyanis a helyhatóságok legfontosabb feladatának tekinti a helyi közösségi közlekedés finanszírozását, de az államtitkár szerint a meglévő jogszabályok is az önkormányzatok feladataként jelölik meg a tömegközlekedés biztosítását.

"Szeretnénk egyértelműsíteni" ezt a feladatot, ezért "törvénybe fogjuk foglalni, hogy az iparűzési adót elsődlegesen a helyi tömegközlekedés finanszírozására kell fordítani", és csak ha ez biztosítva van, azután lehet az adóból fennmaradó összeget másra költeni - nyomatékosította Tuzson Bence, aki nem hagyta ki a lehetőséget, hogy odaszúrjon az ellenzéki városvezetésnek, ezért azt is hozzátette:  "Ha Tarlós István tudta finanszírozni a főváros tömegközlekedését, akkor Karácsony Gergelynek is kell tudni".

Az Mfor információi szerint a városvezetés egyelőre várakozó állásponton van, hiszen Gulyás Gergely választások előtti kijelentéséről, miszerint Orbán Viktor és Tarlós István megállapodása érvényét veszti ellenzéki győzelem esetén, a kormányfő a választások után kijelentette:  „ha valamit mondani akarok, majd én mondom, tehát amit Gulyás Gergő mond, azt nem én mondtam, azt semmiképpen ne tekintsék itt ezen az oldalon úgy, mintha azt a Fidesz elnöke mondta volna". Abban bíznak, hogy Tuzson Bence fenyegetőzéséről is kiderülhet, hogy ez csupán az ő magánvéleménye, bár a Fideszben elvétve se akad előre nem egyeztetett nyilatkozat.

A városvezetés kíváncsian várja, hogy az iparűzési adó Tarlós István főpolgármestersége idején megtörtént felpántlikázása után Orbán Viktor valóban húz-e még egyet a Budapest gazdálkodását satuba fogó jogszabályokon. A törvénytervezetet Karácsony Gergely kabinetje nem látta, arról egyeztetés sem volt, holott a kormány korábban szent esküvéssel ígérte, hogy „minden fővárost érintő ügyben előzetesen egyeztetnek” a városvezetéssel. 

Mint emlékezhetünk: Varga Mihály gazdasági miniszter és Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök 2015 karácsonya előtt  szuper sürgősséggel nyújtott be egy „gazdaságélénkítő” salátatörvényt, amelynek részeként a Parlament módosította a helyi adókról szóló jogszabályt. A változtatás egyrészt felülírta a főváros és a kerületek közötti korábbi forrásmegosztási rendet, másrészt újraszabályozta a felhasználást. 

A helyi iparűzési adóból származó bevétel a módosítás előtt 49-51 százalékban oszlott meg a kerületek és a főváros között, az utóbbi javára. Ez az arány 2016-tól 1,5 százalékkal, majd 2017-ben újabb 1,5 százalékkal tolódott el a főváros javára. Így jelenleg 46-54 százalék a főváros javára. A forrásmegosztási törvény végrehajtását minden évben ellenőrzi az Állami Számvevőszék. 

Az extra milliárdokért (tavaly 7,74 milliárd volt a többlet) cserébe a kormány lépcsőzetesen csökkentette az állami normatívát, amely a korábbi 24 milliárdról 2018-ra 12 milliárdra esett vissza. Ezt pedig nem fedezi a forrásmegosztási arány eltolásából adódó többlet.

A törvénymódosításban szerepelt az a kitétel, miszerint az iparűzési adóból származó bevételt a ” különösen a közösségi közlekedésre kell fordítani”. Ez alatt már akkor is többen azt értették, hogy akár az egészet a BKV-ra kell költeni.

Nem kellett sokáig találgatni. Az Orbán-kormány ezúttal is szupergyorsasággal dobta össze a törvényjavaslatot. A benyújtó ezúttal Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki tegnap éjfél előtt adta be az indítványát. Az "Egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról" szóló törvényjavaslat 7. paragrafusa foglalkozik az iparűzési adó kérdésével. A helyi adókról szóló 1990. évi törvény módosításaként a korábbiak helyére a következő rendelkezés lép:

A helyi iparűzési adóból származó bevétel elsőként – a fővárosi önkormányzat esetén külön törvényben meghatározottak szerint – a helyi közösségi közlekedési feladat ellátására, a helyi közösségi közlekedési feladat ellátásához szükséges összegen felüli bevétel különösen a települési önkormányzat képviselő-testületének hatáskörébe tartozó szociális ellátások finanszírozására használható fel. 

A változtatás első olvasatra apróságnak tűnik, hiszen csupán annyi történt, hogy felcserélődött a szociális ellátások és közösségi közlekedési feladatok sorrendje és a "különösen" szó helyére az "elsőként" került. A közösségi közlekedés pedig már most is első helyen szerepel. Csakhogy a törvénymódosítás másik paragrafusában a forrásmegosztás szabályain is módosítanának, mégpedig akként, hogy 

A fővárosi önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat a 2. § alapján osztottan megillető bevételekből a fővárosi önkormányzatot 54%, a kerületi önkormányzatokat együttesen 46% részesedés illeti meg. A fővárosi önkormányzat az őt megillető 54%-ból a helyi iparűzési adó részesedésének összegét elsőként a helyi közösségi közlekedési feladat ellátására köteles fordítani.

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi törvény módosításával pedig még egyértelműbbé teszi a dolgot. Az új bekezdés szerint

"a helyi közösségi közlekedési feladat ellátásának forrása helyi önkormányzatnál a helyi iparűzési adóból származó bevétel, a fővárosi önkormányzat esetében elsőként a külön törvény alapján a fővárosi önkormányzatot osztottan megillető adóbevétel.”

A fővárosnak tehát, ha a javaslatot elfogadják, az iparűzési adóból rá eső rész szinte teljes egészét a közösségi közlekedésre kell fordítania. S csak akkor költhet belőle másra, ha marad. A kormánytól ilyen címen nem kérhet támogatást, hiszen az ezzel a törvénymódosítással biztosította a szükséges forrást. Igaz, minden mástól elvette.

A fővárosi önkormányzatnak tavaly 155 milliárd forint jutott az iparűzési bevételből. Ebből 96 milliárdot vitt el a közösségi közlekedés finanszírozása, amit Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes az Mfornak adott interjúban már így is túlzónak talált, amelyen változtatni kell. Ha a kormány szerint még többet kellene ebből az iparűzési adóbevételből a közösségi közlekedés finanszírozására költeni, akkor nem marad másra. Így például a közvilágításra, a köztisztaságra, a parkokra és minden más városüzemeltetési feladatra. A budapesti önkormányzat ugyanis ezen az adóbevételen túl nem igen rendelkezik szabadon felhasználható forrásokkal. Az állami támogatások meghatározott feladatok ellátására érkeznek, ami másra nem költhető, a cégektől származó osztalékbevétel pedig alig van. Ki határozza majd meg, hogy a szükséges mérték felett megmaradt pénzből például mely utcákat kell megvilágítani? Vajon a kormány mit szólna, ha nem maradna forrás a Kossuth tér vagy a Budai Vár díszkivilágítására?

S mennyiben beszélhetünk valódi önkormányzatiságról, ha Budapestnek semmiféle döntési szabadsága nem marad a szinte egyedüli szabad forrásának felhasználására? A főváros természetesen el tudja fogadni az iparűzési adó felhasználásának további szigorítását, ha a kormány eltekint például a fővárosi közműcégeket sújtó közműadó, illetve a 10 milliárdos szolidaritási adó befizetésétől és visszaállítja a Demszky-korszak elején létező szabályozást a személyi jövedelemadó helyben maradó részéről.

A kérés már korábban is felvetődött, hiszen az összes állami adóbevétel 35-44 százaléka Budapestről származik, ám ebből a fővárosi és a kerületi önkormányzatok alig 10 százalék körüli összeget kapnak vissza. 

A múlt heti kormányülésen egyébként Karácsony Gergely főpolgármester felvetette, hogy változtatni kellene a fővárosi közösségi közlekedés jelenlegi finanszírozási gyakorlatán. Jó irány lenne a külföldön bevett gyakorlat átvétele, miszerint a költségeket a három szereplő: kormány-önkormányzat-utasok egyharmad arányban fedeznék. A felvetés akkor nem aratott osztatlan sikert. Majd Tuzson Bence előállt a fenti ötlettel, Semjén Zsolt pedig benyújtotta a szükséges törvénymódosítást.

A főváros él a gyanúperrel, hogy a törvényjavaslat csupán azt a célt szolgálja, hogy nyomást gyakoroljanak Karácsony Gergelyre és az önkormányzat vezetésére a kormány és az új városvezetés között jelenleg zajló beruházási alkuban. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!