2p

A pesszimizmus délután is fokozódott a piacokon, az amerikai nyitás újra súlyos mínuszokat hozott, ami miatt az európai börzék is tovább csúsztak lefele. A forint napközben tovább gyengült.

Hétfőn ismét pánik üzemmódba kapcsoltak a befektetők, úgy tűnik a Fed éjszakai lépése, amely keretében 1 százalékponttal csökkentették az alapkamatot semmit sem ért egyelőre. A részvénypiacokon és a devizakereskedelemben is teljesen defenzív a befektetői viselkedés, minden kockázatos eszköztől igyekeznek megszabadulni.



Minden bizonnyal ez is hozzájárult ahhoz, hogy a forint a délelőtti mélypont után tovább folytatta a mélyrepülését, és immár 345 forintig gyengült. Egyelőre megjósolni sem lehet, hogy melyik szint lehet a következő támasz a forint számára. A 350-es ugyanakkor lélektanilag fontos lehet, odáig viszont a következő napokban elmehet az euró.

Ami a tőzsdéket illeti, továbbra is menekülnek a befektetők, az európai piacokon gyenge kezdés után volt egy kisebb napon belüli visszahúzás, az amerikai nyitás után viszont újra szabadesésbe váltottak. Ez nem meglepő, hiszen a tengerentúlon az egyik legfontosabb mutató az S&P 500 10 százalékos mínuszt is mutatott a nyitás után negyedórával. Hasonló mértékben zuhan a Dow Jones és a Nasdaq mutatója is. Előbbi például újra 2000 pontos szakadással indította a hetet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!