3p

Ez a kérdés annak kapcsán, hogy az elmúlt huszonnégy órában a legismertebb kriptoeszköz árfolyama már a 11 ezer dollárt is megközelítette. Ez csaknem másfél éve, 2018 januárja óta nem látott magas szint.

Ami egyúttal azt is jelenti, hogy a tavaly decemberben 3300 dollár alatt is megfordult legismertebb kriptovaluta árfolyama félig ledolgozta a 2017. decemberi 20 ezer dollárt közelítő történelmi rekordját.

Komolyan fejlesztik a Bitcoin tárolását, letéti őrzését
Komolyan fejlesztik a Bitcoin tárolását, letéti őrzését

A Bitcoin hálózata az utóbbi időben sokat fejlődött, optimalizálódott – kezdett az Mfor.hu érdeklődésére a mostani kiugró árfolyamemelkedés magyarázatába a kriptoeszközökbe fektető Cointresor Zrt. elnöke, Juhász Gergely.  A tranzakciónkénti díjak a 2017-2018 fordulóján tapasztalt elviselhetetlenül magas, 50 dollárról óriásit zuhantak, átlagosan másfél dollár környéki szintekre estek.

Az is kedvező, hogy egy átutalás 10 percen belül átér. A napi szinten aktív számlaszámok (angolul: addressek) száma pedig meghaladta az 1 milliót. Persze Juhász Gergely szerint ebből nehéz megállapítani, hogy mi a tényleges vásárláshoz köthető és mi az, ami csak a spekulációhoz kötődő átutalás. Mindenesetre érezhetően nőtt a bizalom a Bitcoin hálózatával szemben, ezért e kriptoeszközre a hívők egyre inkább digitális aranyként kezdenek tekinteni.

A legnagyobb  lökést mégis talán az adta a Cointresor elnöke szerint az  árfolyam emelkedésének, hogy nagy pénzügyi szereplők komoly fejlesztéseket hajtottak végre a Bitcoin tárolásának, letéti őrzésének piacán. Ezek közül is kiemelhető a legnagyobb határidős tőzsde, az ICE bejelentése, miszerint hamarosan „fizikai” szállítású Bitcoin kontraktust fog bevezetni, méghozzá egy újonnan alapított, digitális eszközök kereskedelmére alapított tőzsdén.

A világ egyik legnagyobb alapkezelője a Fidelity pedig kifejezetten Bitcoin, valamint más kriptodevizák és digitális pénzügyi eszközök letétkezelésére szakosodott platformmal állt elő, ami szintén a szektor iránti bizalom erősítéseként értékelhető.

Az igazi nagyágyú azonban – ahogy arról a Privátbankár.hu is beszámolt – a Facebook által kibocsátott új kriptopénz, a Libra coin bejelentése, amely egy devizakosár-alapú kriptodeviza. Ez Juhász Gergely szerint fejtörést okozhat a bankoknak, amennyiben azt tömegek kezdik el fizetésre használni. Ám a piac egyelőre nem a Bitcoin konkurenciájának tekinti, hanem inkább a kriptodevizák piacát is segítő, azt egyre inkább a mainstreamhez közelítő történésnek. Sőt néhányan úgy vélik, hogy előkészíti a Bitcoin tömeges elfogadottságát, azaz akarva-akaratlanul a Bitcoin trójai falova lehet – jegyezte meg a Cointresor elnöke.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!