2019. augusztus 15. 18:07
mfor.hu

A társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján tett közzzé nagyértékű szerződéskötésről szóló tájékoztatást.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján közölte a 4iG, hogy augusztus 14-én nagyértékű szerződést kötött a Budapest Bankkal, melynek tárgya a „bank üzleti alkalmazás és kapcsolódó rendszerek fejlesztése”. A keretszerződés értéke nettó 1,19 milliárd forint. 

A 4iG nemrég még döntően a Mészáros Lőrinc-féle Konzum-birodalom része volt, aztán főrészvényessé vásárolta magát benne Jászai Gellért, aki a felcsúti milliárdos jól bejáratott üzlettársa. A cég kivirágzott Mészáros közelében: üzleti eredménye 1700 százalékkal ugrott meg, és záporozni kezdtek a megrendelések. Igazi közbeszerzési ragadozó lett: májusban 1,3 milliárdos üzletet kötöttek a NISZ-szel, megcsíptek egy 4,4 milliárdos iskolafejlesztési projektet, melyet ráadásul az Európai Unió fizet, és hozzájuk képest egy filléres, csak közel 700 milliós kórházfejlesztési feladatban is részt vesznek, konzorciumi tagként. Júniusban pedig egy 2,7 milliárdos melót zsákoltak be az MVM-csoporttól. Van pénz, így hát bővítenek is: átvesznek 30 programozót egy, a Canonnak dolgozó cégtől.

A BKV-val pedig 19 milliárd forintos munkára szerződtek. A legutóbbi nagy dobás pedig a T-Systems felvásárlása volt.