4p

A Continental elkezdte debreceni csúcstechnológiás gyárának megépítését. A mintegy 100 millió eurós projektről még februárban döntöttek. Az üzem két év múlva már meg is kezdheti működését, ezzel több száz új munkahelyet teremtve a régióban. A beruházással együtt átfogó fejlesztések indulnak, amivel a város az ország autóipari központjává válhat a közeljövőben.

Hétfőn a Continental letette debreceni elektronikai okos gyárának alapkövét, ezt követően a gyartás 2020 harmadik negyedévében indulhat el - írja a Privátbankár. A világ egyik vezető technológiai vállalata mintegy 100 millió eurós beruházásával csaknem 450 munkahelyet teremt debreceni Déli Ipari Park területén. A csúcstechnológiás okos gyár megfelel az energiahatékony zöld beruházások által támasztott igényeknek, amely a cég immár hetedik gyártóegysége lesz Magyarországon -hangzott el az alapkőletételnél.

Kezdetben a  Continental Transmission és Sensors&Actuators üzletágának termékeit állítják elő a telephelyen, melynek alapterülete 7 ezer négyzetméter lesz, de a mintegy 12 ezer telken érdemben bővíthetők a gyár kapacitásai. Az okos gyár (smart factory) ráadásul automatizációval és kobotikával optimalizálja a gyártást és a költségeket.

Nem csak egyetemistákat keresnek

A debreceni Continental vezetője kifejtette, az új gyártóegységnek alapvetően a gépjárművek erőátviteli rendszerek fejlesztése a célja. Ezek (pl: tengelykapcsoló, sebességváltó, kardánmű, féltengelyek, stb.) szerepe a forgómozgás továbbítása a motor főtengelyétől a meghajtó kerekekhez. Elsődlegesen az európai piacnak gyártunk, de hosszabb távon globális exportra törekszünk – mondta Lukas Juranek a lap kérdésére.

A beruházás a munkaerő-piacra is hatással lesz, ebben az évben 40 új munkatársat kíván felvenni a cég, a következő években pedig még több mint 400-at – mondta. Hozzátette: egyetemi végzettséggel rendelkező gépészmérnököket és mechatronikai mérnököket keresünk, de szakmunkásokat is szeretnének alkalmazni, így lényegében minden végzettségi szinthez keresnek munkatársakat.

A területi vezető szerint ezzel a technológiai és innovációs folyamatok hozzájárulnak Debrecen gazdaságához a kifejlesztett technológiák pedig a városban is megjelennek, de a gyár megjelenése a nemzetközi kapcsolatokat is erősíti.

Mitől okos az okos gyár?

Az okostechnológiák elterjedésével és az ipar 4.0 előrenyomulásával előtérbe került az okos gyár fogalma: ez alapvetően egy olyan környezetet ír le, ahol az eszközök és az automatizált rendszerek emberi beavatkozás nélkül is képesek fejleszteni magukat teljesítményük és költséghatékonyságuk fokozása érdekében. Ennek eleme például az okosvilágítás, vagyis a lámpák csak abban a teremben égnek, ahol emberek tartózkodnak, de folyamatosan számon tartja azt is, hányan mennek végig a folyosókon. Az integrált BMS (Business Management System – épületirányító rendszer) optimalizálja a gépészeti, biztonsági, tűzvédelmi és világító rendszereket.

A működésben továbbá olyan technológiák is segítenek, mint a kobotika (cooperative robot), amely nem az embereket helyettesítő, hanem nekik segítő funkciót töltenek be. A szenzorok, radarok, valamint a mestersges intelligencia segítségével ezek a gépek már önmaguktól tájékozódnak és fejlesztik magukat.

Debrecen autóipara és reptere is megújul

Stephan Rebhan, a Continental Business Unit Transmission Powertrain divízió elnökhelyettese a Privátbankár.hu kérdésére elmondta: az új gyáregység specializálódik, így főként automata váltók gyártása, valamint szenzorok és aktuátorok üzleti egysége kerül középpontba – ezek olyan jelentős innovációkat is magukba foglalnak, amiket a világon először Debrecenben hoznak majd létre. A gyártáshoz ipari-, villamos és gépészmérnököket, mérnököket, szoftvertechnikusokat, és robotikával foglalkozó szakembereket alkalmaznak majd elsősorban.

Magyar Levente parlamenti államtitkár elmondta: egy átfogó város- és térségfejlesztési programmal társul a Continental megjelenése – a város autóipari központ lesz hamarosan, a kormány azt szeretné, hogy közép- vagy rövidtávon az ország második fővárosává váljon. A Debreceni nemzetközi repülőtérnek az egész térség legfejlettebb és legnagyobb forgalmú repterévé kell válnia, ezért lesznek majd még további fejlesztések, a földön és a levegőben is összekötik majd Debrecent olyan városokkal, mint például Nagyvárad – tette hozzá. A kormány a projekthez mintegy 10 milliárd forinttal járult hozzá, ami a beruházás költségeinek mintegy harmadát teszi ki, valamint támogatja a helyi képzések célirányos fejlesztését.

.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!