3p

A tejtermékek után most a tartós élelmiszerek piacán vizsgálódik a Gazdasági Versenyhivatal - vajon mit lépnek a boltok erre?

A tartós élelmiszerek piacán folytatja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) célzott hatósági akcióit, amelyek célja, hogy feltárja a magyarországi élelmiszer-termékláncok versenytorzulásait - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.

A február 8-án indított újabb vizsgálat oka, hogy számos tartós élelmiszer (például konzerv- és gyorsfagyasztott termék) fogyasztói ára nagymértékben emelkedett, emellett tavaly időszakos hiány is kialakult. Az élelmiszerek értékláncai egymástól eltérhetnek, ugyanakkor minden esetben többszintűek, amelyekben mind a magyarországi, mind külföldi vállalkozások megtalálhatók - írták.

A GVH vizsgálata - a tejtermékekhez hasonlóan - a tartós élelmiszereknél is kiterjed az érintett piacok teljes forgalmazási láncolataira és versenyviszonyaira, hogy feltérképezhesse: torzulhatott-e vagy korlátozódhatott-e a verseny akár az érintett termékkörök kiskereskedelmi piacain, akár az értéklánc bármely más szintjén.

A fogyasztói árak csökkenésének elősegítését célzó fellépés-sorozatban, amely a tej- és tejtermékek gyorsított ágazati vizsgálatával indult 2023 január 20-án, zajlik az adatgyűjtés. Mivel a kiugró élelmiszer-infláció a társadalom egészét érinti, a GVH már tavaly konzultáció-sorozatba kezdett, hogy tájékozódhasson az érintett piacok folyamatairól, illetve felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a versenyjog betartásának fontosságára. A GVH informálódása az év elejére már hatósági eljárásokba fordult annak ellenőrzésére, hogy közrejátszhat-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás egyes élelmiszercsoportok árainak kiugró emelkedésében.

Rámutattak, hogy a gyorsított ágazati vizsgálatok során a hivatal a versenytörvény felhatalmazása alapján - bírói engedéllyel - helyszíni kutatást (rajtaütést) is tarthat. Az elmúlt két napban a GVH számos helyszínre is kiszállt előzetes értesítés nélkül, hogy adatokat gyűjtsön a forgalmazási láncolat legkülönbözőbb szintjein (gyártóktól, forgalmazóktól, kis- és nagykereskedelmi szereplőktől).

Az információgyűjtést és adatok elemzését követően a hivatal nyilvános jelentésekben összegezi majd a gyorsított ágazati vizsgálatok eredményeit. Ezek elkészítésére egy hónapja van, amely indokolt esetben két hónappal meghosszabbítható - olvasható a GVH közleményében.

Az elmúlt napokban több nagy élelmiszer-kiskereskedelmi lánc is jelentősen csökkentette a vaj árát, ezt a lépést egyes vélemények a GVH a tejtermékek árával kapcsolatos vizsgálatával hozták kapcsolatba.

(via MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!