3p

Az előző évekkel ellentétben még nem indult be a könyvvásárlási láz a karácsony miatt. 

A korábbi évek tapasztalataival szemben idén még nem indult meg a szokásos karácsonyi vásárlási láz a könyvpiacon – nyilatkozta Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke a Napi.hu-nak.

Általában az éves árbevétel 30 százaléka realizálódik az utolsó negyedévben, a karácsony környéki roham pedig akár az éves forgalom 20 százalékát is kiteheti. Ez időszak rendszerint november közepén-végén már elkezdődik és december 24-ig tart, idén azonban

"ezer sebből vérzik körülöttünk a világ, ami nagyban befolyásolja az emberek könyvvásárlási hajlandóságát is".

A forgalom még nem az igazi. Fotó: Depositphotos
A forgalom még nem az igazi. Fotó: Depositphotos

A válság egyébként már ott is látható a könyvpiacon is, hogy a könyvkereskedők a korábbi szokásokkal ellentétben egy ideje akciókkal, hatalmas kedvezményekkel igyekeznek felvillanyozni a vásárlókat. Korábban ezzel szemben szóba sem jöhetett volna, hogy a karácsonyi roham előtt alacsonyabb áron próbáljanak raktárkészletet kiárulni.

A hazai könyvpiac 2019-ben remek évet zárt a 31,69 millió eladott példányszámmal, majd a pandémia és a lezárások 2020-ban erősen megrángatták: 11,6 százalékkal csökkent az értékesített könyvek száma az előző évhez képest. Aztán 2021-ben újból kilőtt a piac, közel 39 millióra nőtt az eladott példányszám.

A problémák azonban már tavaly év végén kiütköztek. Ekkor már javában dübörgött a papírhiány és ez a könyvek árában is kezdett megmutatkozni.

A papírhiány a távol-keleti cellulózgyárak pandémia alatti leállására vezethető vissza, ráadásul a visszagyűjtés is leállt, így a kemény borítóhoz használt szürkelemez is hiánycikké vált. Aztán az energiaválság miatt a szállítási költségek is megugrottak: egy konténernyi papírt 600 helyett már 6000 dollárért hoztak el a Távol-Keletről Hamburgba

- magyarázta Gál Katalin.

Az egész magyar könyvkiadás nagy bajban van, de a legkiszolgáltatottabb helyzetben a kisebb kiadók vannak, amelyek a tőkeszegénység problémája mellett a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló (kata-) törvény módosítását is megszenvedik.

Egy kisebb kiadó nem tud teljes állásban foglalkoztatni számtalan szerkesztőt, fordítót, könyvgondozót és designert, ezért hagyományosan kiadják ezeket a munkafázisokat. A kata átalakításával ez viszont nehézkessé vált.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!